Guti (Kárpátalja) missziónk

2026. augusztus 2-án gyülekezetünk testvérgyülekezeti megállapodást kötött a Guti Református Egyházközséggel és a Guti Baptista Gyülekezettel. Ezzel írásba foglaltuk azt a kapcsolatot, amely az elmúlt időszakban formálódott. 

Gut kárpátaljai magyar falu. Az évek óta tartó háború ellenére ma is sok gyermek él a településen – számukra a három gyülekezet összefogásával valósul meg évről évre a mintegy 80 fős gyerektábor, amelybe gyülekezetünk tagjai is bekapcsolódhatnak szolgálóként. Aki szívesen jönne, jelentkezzen bátran!

A guti református gyülekezet jelenleg parókiát épít. Az építkezést anyagilag is támogatjuk, imádságban kísérjük, és kérjük Istentől, hogy rendeljen ki a gyülekezetnek helyben lakó lelkipásztort.

A háború másik fájdalmas következménye, hogy egyre több olyan idős ember marad a faluban, aki már nem képes önmagát ellátni. Ezért a két guti gyülekezet összefogásában szeretetkonyha működik: hetente két alkalommal 60–70 háztartás kap kiadós, több napra is elegendő meleg ételt.

Ennek a szolgálatnak az anyagi hátterét szeretné gyülekezetünk felvállalni. Ehhez havonta 300 000 forintot szeretnénk összegyűjteni, és erre a célra keresünk rendszeres adakozókat — Pál apostol szavával élve: „e mostani időben a ti bőségtek pótolja amazoknak fogyatkozását" (2Kor 8,14). Már kisebb adománnyal is hatalmas segítséget nyíújthatunk, egy kétfős budapesti éttermi vacsora árából 6 ember havi 8 étkezését biztosíthatjuk.

Aki havi rendszerességgel vagy egyszeri éves összeggel csatlakozna a szeretetkonyha támogatóihoz, kérjük, jelezze a budahegyvidek@gmail.com e-mail-címen. Adományát gyülekezetünk bankszámlájára utalhatja: 11712004-22458085, a megjegyzés rovatba írja: guti konyha.