Az adakozásról
Gyülekezetünk önfenntartó közösség: élete, szolgálata és missziója a gyülekezeti tagok adományaiból tartható fenn, hiszen működésünkhöz erre a célra máshonnan nem kapunk rendszeres, kiszámítható támogatást. Az adakozás azonban elsősorban nem a fenntartás kérdése, hanem hitéletünk része.
Jézus a Hegyi beszédben az adakozást az imádsággal és a böjttel együtt említi (Máté 6,1–18), és arra tanít, hogyan éljük meg az Istennel való személyes kapcsolatunkat: ne mások elismeréséért, hanem az Isten iránti szeretetből és hálából. Ezzel arra tanít minket, hogy a teremtett világ középpontjában nem mi magunk, hanem a Szentháromság Isten áll, Ő az Úr akit beengedünk legszemélyesebb dolgainkba is, legyen az imádság, böjt vagy adakozás. Az adakozás így nem pusztán anyagi támogatás, hanem az Istennel való élő, személyes kapcsolatunk kifejezése.
Istentiszteleteinken rendszeresen elhangzik Pál apostol buzdítása:
„Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert »a jókedvű adakozót szereti Isten.” (2Korinthus 9,6–7)
Adakozásunk tehát fakadjon Isten iránti hálából, és tegyük örömmel, megfontoltan - ne kedvetlenül vagy kényszerből. Jó, ha előre, imádságos szívvel eldöntjük, mennyit szánunk az Úr ügyére, és azt a többi kiadásunkat megelőzve adjuk oda.
A felajánlás mértékéhez a Szentírás a tizedet írja elő számunkra. Mindannyian más-más anyagi helyzetben vagyunk, ezért a tizedet ne merev szabálynak, hanem mértékadó iránymutatásnak tekintsük. A lényeg az odaszánt, jókedvű szív.