"Kósa László 1942-ben született Cegléden, édesapja Gyulán református lelkész, édesanyja tanítónő volt. 1967-ben szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, magyar nyelv és irodalom, valamint néprajz szakon. 1967-től az MTA Néprajzi Kutatócsoportjának tudományos munkatársa, később tudományos főmunkatársa volt. 1981-től az ELTE Bölcsészettudományi Karának Művelődéstörténeti Tanszékén oktatott docensként, majd 1987-től tanszékvezetőként. 1990-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. A tanszéket húsz éven át, 2007-ig vezette.
Kutatásaiban elsősorban a XIX–XX. századi magyar művelődéstörténettel, a paraszti társadalommal, valamint az egyházak és a társadalom kapcsolatával, különösen református művelődéstörténettel foglalkozott.
1989-ben a történelemtudomány doktora lett. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává 1998-ban, rendes tagjává 2007-ben választották. 2015-ben Károli Gáspár-díjjal, 2017-ben pedig Széchenyi-díjjal ismerték el munkásságát.
A magyar reformátusság egyik legnagyobb kutatója volt, megírta többek között a gyulai reformátusok történetét, valamint a főváros reformátusainak históriáját a Reformátusok Budapesten című könyvben, de más munkái is hiánypótlóak, elég csak a Magyar művelődéstörténet című kötetre gondolni.
Református gyökereitől sosem szakadt el, Budapesten a Budahegyvidéki Református Egyházközség presbitere, majd később tiszteletbeli presbitere lett.
Ugyanebben a lapszámban Kósa László a vele készült interjút az alábbi gondolattal zárta: „Az értékteremtés minden kor továbbéléséhez szükséges. Nem elégedhetünk meg azzal, ami van, mert mindig új kihívások jönnek. Ezért kell új értékeket teremteni korszerű módon. Ígéretünk van rá, ha ezt nem hinném, nem volnék református keresztyén. Ezért bizonyos vagyok abban, hogy nem fogunk elveszni, de hogy konkrétan milyen lesz a jövő, az mindig az újabb és újabb nemzedékektől is függ. Munkálkodnunk kell, hogy minél gazdagabb és teljesebb legyen!”
forrás: https://reformatus.hu/egyhazunk/hirek/elhunyt-kosa-laszlo/