A gyülekezetünkben nőttek fel, sok-sok közös élmény, tábor, beszélgetés van mögöttük. Ahogy egyre érettebbé váltak, egyre több és felelősségteljesebb szolgálatokat is vállaltak: gyerekvigyázás, gyerekistentiszteleti szolgálat, Kárpátalján gyerektáboroztatás, istentiszteleti hangosítás, énekvezetés, Lelkifröccs szervezés mind-mind olyan területek, ahol tartóoszloppá váltak. Mostanra ifisekből teljesen önálló, felnőtt bibliakörré szerveződtek. A csoportban többen életük párját...
Közelgő eseményeink
Legfrissebb bejegyzéseink
-
Ha bárki is úgy gondolja, hogy Istenért nem tud tenni semmit, de semmit, szívének szeretetével mégis hathat. Íme: 0=semmi 0=semmi 6=hat 6=hat Azaz: 0066 (idézet a reposzt.hu-ról) Szeretne segíteni másoknak, de nem tudja, mit adhatna? A mosolyát. A figyelmét. Az ölelését. A tudását. Az idejét. A szavait. A szeretetét. A...
-
A Budahegyvidéki Református Templomért Alapítvány támogatásával valósulhattak meg az előző évben is gyülekezetünk táborozásai, valamint kisebb felújításokat is így végezhettünk templomépületünkben. Kérjük segítse alapítványunk munkáját adója 1%-ával is! Alapítványunk adószáma: 18040520-1-43
-
Februárban a gyülekezetünk különféle csoportjaiban résztvevők számára egy képzést szerveztünk „Szivárvány vagy szivárvány – az lmbtq-ról keresztény szemmel” címmel. Az előadások és az azokat követő kerekasztal-beszélgetés alább meghallgathatóak, elolvashatóak (a hangsáv fölötti címre kattintva): Áhítat (Santa Ibolya) Dr. Szabados Ádám: Hét ige az LMBTQ témában való eligazodáshoz Dr. Berta Judit:...
-
Évekkel ezelőtt az egyik konfirmandus szülei szerették volna erősíteni a konfirmandus csoportban kialakult közösséget, így elhívták magukhoz a csapatot, és az egyik konfis előkészítő beszélgetést az ő otthonukban tartottuk. Még azt is vállalták, hogy már a konfirmáció után, a következő tanév elején a nyaralójukba is elhívták, de nem csak a...
-
A titkokban és kalandokban bővelkedő ifjúsági regény egy teljesen átlagos családi piknikkel indul, amely azonban hamarosan különös fordulatot vesz. A tízéves Lucas és családja az erdőben egy piszkos és szakadt ruhájú, idegen fiúra bukkan, aki nem emlékszik semmire, nem hajlandó autóba ülni, és retteg a fürdővíztől. A fiú hamarosan alaposan...
-
A teljes nagyheti történetet (virágvasárnapi bevonulás, Júdás árulása, utolsó vacsora, Péter tagadása, Jézus halála, feltámadása, új találkozások) feldolgozó videósorozatot készítünk gyerekeknek. Ezeket március 27-31. szerdától vasárnapig esténként 7 órától tesszük közzé a gyülekezet Facebook oldalán és YouTube-csatornáján.