Pásztorok városa

Ugyanezt mondta az angyal a pásztoroknak: örömhírt mondok! Csak ő nem azt fűzte hozzá, amit a kis legénykék: el-bisharah, örömhír, fiad született, hanem az angyal úgy folytatta: örömhír, Üdvözítő született! Úgy üzent a pásztoroknak Isten, úgy küldte az angyalokat a pásztorokhoz, ahogy a kisfiúk szaladtak az apukához akkoriban is meg most is, megmondani a jó hírt.

Sánta Ibolya
2017. június 11. hittanévzáró

Lekció: Máté evangéliuma 2. rész, 1-12. vers

Textus: “Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Kviriniusz volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.” (Lukács evangéliuma 2. rész 1-7. versei)

Kedves Gyerekek, Szülők, Kedves Gyülekezet, Kedves Testvéreim!

Ma hittanévzáró istentisztelet van, ezért, ahogy szoktuk, azokat az énekeket énekeljük, amelyeket a gyerekek a gyerek-istentiszteleteken év közben tanultak. Úgy tapasztalom, hogy a felnőttek is nagyon szeretik, amikor az igehirdetés elsősorban a gyerekeknek szól. És kérem is, hogy engedjék előbújni a gyerekkori énjüket, mert Jézus azt mondta, hogy akkor értjük meg az ő igéjét igazán, ha olyanok leszünk, mint a gyermekek.
Biztosan sokan emlékeztek arra, hogy ősszel Názáretről volt szó, arról a városról, ahol suliba járt Jézus. Arról hallottunk, „Hova járt suliba Jézus?”, és biztos emlékeztek arra, hogy olyan érdekesen tanulták például az ábécét, hogy mézeskalácsból kisütötték a betűket, aztán a gyerekek megették, hogy tapasztalják, milyen jó és édes is a tudás. És ugyanígy, ugyanezért, ha jól felelt egy gyermek, akkor odamehetett a mézes köcsöghöz, beledughatta az ujját, és lenyalhatta róla a jutalom-mézet. Az volt a kérdésünk istentisztelet végén, hogy kivételezett-e Isten a Fiával, Jézussal? Nagyon szépen elmondtátok az istentisztelet végén itt, a mikrofonnál, hogy nem kivételezett Isten! Igaz, hogy nagyon bölcs gyermek volt, ami azt jelenti, hogy nem egyszerűen okos, hanem hogy az eszét jóra és jól használta; igaz, hogy nagyon ügyes volt, az apjától tanulta a mesterséget, nemcsak házat építeni, hanem egy ács akkoriban még hangszert is tudott készíteni. De arról nem olvasunk, hogy Jézus különösebben jóképű lett volna, és Isten abban sem kivételezett vele, hogy nem a fővárosban, Jeruzsálemben, hanem egy kicsi városkában, Názáretben neveltette őt fel. Igaz, hogy fontos, világkereskedelmi útvonalak kereszteződése közelében volt ez a városka, így mindenféle hírek eljutottak oda.
Ősszel azt ígértem nektek, hogy most az iskolaév végén megint egy olyan városról vagy faluról lesz szó, ahol Jézus élt, hiszen ezekről neveztük el fenn az emeleten a hittan-termeket. Szeretem betartani az ígéreteimet, így most Betlehem következik. Láthattok is itt egy betlehemet, pedig nincs karácsony, csak szerettem volna megmutatni nektek, hogy körülbelül, ténylegesen milyen lehetett az a hely, ahol Jézus megszületett. Betlehem a legkisebb hittanosok terme, az ovisoké, mert Jézus a legkisebb korában élt itt, sőt itt született. A mai kérdésünk pedig, amire a végén lehet válaszolni, így hangzik: hányféle pásztora volt Betlehemnek? Hányféle pásztorról fogok majd nektek mesélni, akiknek közük van Betlehemhez? De nagyon kell figyelni, mert néha csak úgy belesuttyintom a pásztort a beszédembe! Három történetben fogok nektek beszélni; nem háromféle pásztorról, három történetben fogok nektek beszélni olyan pásztorokról, akiknek Betlehemhez közük van.
Az első. Akármilyen kicsi hely volt Betlehem, mégis nagyon híres volt, mert itt született a zsidó nép legnagyobb királya, Dávid. Betlehem és a hozzátartozó mezők nagyon kis helyen voltak, körülbelül mint innen le a Déli-pályaudvarig. Úgyhogy amikor eljött a faluba Sámuel próféta sok-sok évvel Jézus születése előtt, hogy finom, illatos olajjal a fiatal legényke Dávidot királlyá kenje, nem kellett messzire szaladni érte, hogy jöjjön haza Sámuel elé a nyájtól. Nem kellett messze szaladni, a mezőről hamar hazaért. Ő volt ui. a családban a pásztor. De nem volt-e vajon unalmas neki a pásztorkodás? Egész nap kinn, állatokkal, nem is lehet velük beszélgetni! Kiderül a Bibliából, hogy Dávid egyáltalán nem unatkozott. Először is, a nyájat újra és újra veszélyeztette, főleg éjszaka, a medve, az oroszlán vagy a rabló. Erre készülni kellett, bottal, mégpedig vassal bevont fejű bottal meg parittyával gyakorolni. A parittya egyáltalán nem olyan ártalmatlan gyerekjáték, ha ügyesen bánt vele valaki, még halálos sebet is lehetett kapni. Másrészt azért sem unatkozott Dávid, mert nagyon szerette a természetet és nagyon szeretett verset írni. Nem is csak a természetről, hanem arról, aki alkotta a természetet, Istenről! Az egyik legszebb vers, amit Dávid írt, a pásztorkodásról szól, és így hangzik: az Úr az én pásztorom, ő vigyáz rám. Ahogy én terelem a nyájat a réten, meg a vízhez, úgy gondoskodik ő rólam. És ahogyan én megvédem a vasvégű buzogányommal a nyájat a rablótól, úgy véd meg engem Isten itt a mezőn. Mert ő az én pásztorom!
Tudjátok persze, hogy aztán Dávidból nagy király lett, és a Bibliából ráadásul az egész világ megismerte. Nagyon híres lett. De a legnagyobb ajándék, amit kapott Istentől Dávid, egy ígéret volt: az, hogy egyszer az egyik utóda örökkévaló trónra fog ülni! Hát volt neki utódja sok, a fia, Salamon, aki bölcs volt, mint Dávid, aztán jött az unokája a trónon, ő már kevésbé volt bölcs, aztán sorban-sorban jöttek az utódai, de egyik sem bizonyult örökkévaló királynak! Sőt egyszer csak, mivel az egész nép elfordult Istentől, jött egy idegen hatalom, és elvette az egész országot királyostul, trónusostul. Sőt királyostul majdnem az egész népet is elvitte fogságba. És amikor Isten megengedte, hogy visszajöhessenek, soha többé nem lett saját királyuk. Mindig idegen királyok parancsoltak nekik, Dávid utódaiból pedig egyszerű emberek lettek, mint például József, az ácsmester.
Egészen addig így volt ez, míg el nem jött az a csodálatos éjszaka, amiről nem is kell beszélnem nektek, mert mind ismeritek, karácsonykor itt el is játszottuk. Ez már a második történet, amit mondok. De azt nem mondtam el nektek karácsonykor, hogy mit is tettek akkor egy újszülöttel, ha megszületett. Képzeljétek el, először vízben megmosták – hát ez rendben van, most is így van –, utána sóval bedörzsölték, hogy jó edzett felnőtt váljon belőle. Amikor pedig ez megvolt, akkor a szegények régi, használt ruhadarabokba betekerték a babát, aztán ilyesmi széles szalagokkal a nyakától a lába végéig szorosan körbepólyálták, betekerték! Olyan volt a kisbaba, mint egy kicsi múmia. A végén nyugodtan idejöhettek megnézni majd, itt a betlehemesben a kis Jézust körülbelül ilyenre csináltuk. Amikor tehát azt olvassuk, hogy bepólyálta Mária Jézust, akkor ilyenre kell gondolnunk.
s még egy érdekesség! Az angyal ugyanazt mondta a pásztoroknak, amikor megvitte a hírt, hogy megszületett Jézus, amit arrafelé abban a korban mondtak az emberek, sőt, még mai is! Ma, ha egy fiú azon a vidéken megszületik, a kis legénykék a házon kívül várják a hírt. S amikor kijönnek az asszonyok és mondják: fiú született!, akkor a legénykék szertespriccelnek, versenyt futnak, ki találja meg először az apukáját, aki a dolga után jár, és ki az, aki először mondhatja neki, hogy el-bisharah, el-bisharah, ami azt jelenti, hogy örömhír, örömhír! Ugyanezt mondta az angyal a pásztoroknak: örömhírt mondok! Csak ő nem azt fűzte hozzá, amit a kis legénykék: el-bisharah, örömhír, fiad született, hanem az angyal úgy folytatta: örömhír, Üdvözítő született! Úgy üzent a pásztoroknak Isten, úgy küldte az angyalokat a pásztorokhoz, ahogy a kisfiúk szaladtak az apukához akkoriban is meg most is, megmondani a jó hírt. Mert azon az éjszakán is ott voltak a pásztorok a mezőn, ahol egykor Dávid. Nekik sem kellett messzire menniük, hogy megtalálják a bepólyált Jézust. A módosabb házakat eleve kihagyhatták, mert ott nem szívesen látták őket, meg az csak ilyen szegényeknél fordult elő, hogy jászolba fektették a bepólyált gyermeket. Nem is nagyon örültek volna nekik a gazdagabb emberek, mert már rég elfelejtették, hogy az a Dávid, akire olyan büszkék voltak, bizony szegény pásztorfiúként kezdte.
De azok a pásztorok, akik elmentek Jézushoz, maguk sem gondolták volna, hogy ez a fiúcsecsemő, akiről azt mondták az angyalok, hogy ő az Üdvözítő, ő az Úr Krisztus, majd ha nagy lesz, nem a király-Dávidhoz fogja hasonlítani magát, hanem a pásztor-Dávidhoz! Hogy ez a kicsi csecsemő, majd ha megnő, azt fogja mondani: én vagyok a jó Pásztor. Jön a tolvaj és a rabló, de én megvédem az én nyájamat az életem árán is! Csak Dávid régen igazi rablótól védte meg a nyájat, Jézus meg azokról a rablókról beszélt, azokat nevezte rablóknak, akik becsapták az embereket, Istenről nem igazat mondtak nekik. És hát Dávid igazi nyájat védett meg, Jézus meg azokat nevezte a nyájának, akik őt követték. Mindezt a pásztorok előre nem tudhatták. De később – szerintem – ha hallották, hogy Jézus pásztorhoz hasonlítja magát, biztos nagyon büszkék voltak, hogy ez a Jézus a mi foglalkozásunkhoz hasonlítja a munkáját! Jézus volt az az örökkévaló, trónon ülő király, akit Isten ígért Dávidnak, csak Jézus sohase a királyságát hangsúlyozta, hanem ahhoz a pásztorhoz hasonlította magát, akiről hallottuk a próféciában, hogy legelteti a népeket. Ez volt a második történet. (Nem tudom, eddig ki hány pásztornál tart, de a végén meg fogom kérdezni.)
ost jön a harmadik történet. Ez után az éjszaka után lassan kiürült Betlehem, már összeírtak mindenkit, elmentek végre a császár katonái meg az adószedők, mindenki mehetett haza. Visszamehetett volna József és Mária is, de valamiért ott maradtak. Nem tudom, hogy miért, talán eleinte nem akartak néhány hetes, néhány hónapos kis fiúcskával a nehéz hegyi terepen utazni, talán arra gondoltak, hogy Betlehem milyen közel van a fővároshoz, Jeruzsálemhez, nem kell olyan messzire utazni, ha templomba akarunk menni. Vagy azt gondolták, hogy ha egyszer itt vagyunk, itt is maradunk, hiszen a mi ősünk, Dávid is innét származott. Nem tudom. De már eltelt majdnem két év, és még mindig ott voltak Betlehemben. És milyen jó, hogy ott maradtak! Mert egyszer csak megjelentek a csillagpásztorok, akik az ég csillagnyájait figyelték és őrizték. Az ő nyájuk nem állatokból állt, mint Dávidé, nem is emberekből, mint Jézusé, hanem úgy ismerték, úgy követték az ég csillagnyájait, mint ahogy a jó pásztorok a nyájat. Ez a bevonulás nagy szenzáció volt, mert ezek a csillagpásztorok nemcsak nagy tudósok voltak, hanem gazdag emberek. A régész-kutatók, tudósok megtalálták annak a zsebnaptárnak az egyik példányát, amin előre minden napra leírták, hogy az a fényes ragyogó csillag, amit ezek a csillagpásztorok, tudósok követtek, hol jár majd az égen. Persze, nem papírból volt ez a naptár, hanem cserépből. Ez a gyönyörű, ragyogó csillag nagy szenzáció volt, mert csak minden 749. évben ment pont azon az úton az égen. Persze, minden 749. évben nem születik Jézus, ezt nem is várhatjuk, de ezekkel a csillagászokkal Isten a csillagok nyelvén tudott beszélni, ezért ilyen ritka csillaggal üzent. A pásztorokkal az akkori emberek szavaival beszélt, a csillagászokkal pedig a csillagokon keresztül. Velünk pedig a Biblia szavain és történetein keresztül.
Múltkor is azzal fejeztük be, hogy a ti válaszaitok adják majd az idehirdetés igazi befejezését. Most is így lesz. Először énekelünk, utána lehet válaszolni arra a kérdésre, hogy hányféle pásztora volt Betlehemnek? Hányféle pásztorról hallottatok, akiknek közük van Betlehemhez?
Tegye fel a kezét, aki legalább egyféle pásztort észrevett és megjegyzett, akinek Betlehemhez köze volt!
Ki az, aki kettőféle pásztort is észrevett a történetekben? – Nagyszerű, legalább annyian jelentkeznek.
Ki az, aki háromféle pásztort is megszámolt a történetben? – Nagyon jól figyeltetek!
Ki az, aki négyféle pásztort is megfigyelt? – Hm, hm.
Ki az, aki ötféle pásztort is megfigyelt a történetben? Atti ötfélét is megszámolt!
Gyere csak ide ki! Még ne mondd meg mind az ötöt, csak álljál ide, jó? Te pedig négyfélét figyeltél meg, te meg háromfélét. Kezdjük először veled! Mondjad hangosan melyik az háromféle pásztor, akiről hallottunk? Jézus, igen, Jézus az egyik pásztor. A másik pedig a csillagpásztor. A harmadik Dávid. Nagyszerű!
Ki volt még? Igen, ott voltak a betlehemi éjszaka pásztorai – akkor már négyféle megvan. De én még egy ötödiket is elrejtettem a beszédben – ki az? Isten is egy pásztor volt, Dávid énekelt róla – nagyon ügyes vagy!
Szedjük csak össze, hányféle pásztora volt Betlehemnek! Kezdjük Dáviddal, aztán Isten is pásztor, akiről Dávid énekelt, a betlehemi pásztorok, akik őrizték a nyájat, és elmentek a kis Jézushoz, aki azt mondta, amikor felnőtt lett, hogy én vagyok a jó Pásztor. És végül ott voltak a csillagpásztorok.
De mondok nektek valamit. Még többféle pásztor van, persze nem feltétlenül Betlehemben. A püspök bácsi, Püspök úr, ő is egy pásztor. Tamás is egy pásztor. Én is egy pásztor vagyok, nem látszik rajtam, mert nő vagyok, de én is egy pásztor vagyok. Ki találja ki, hogy kik a mi nyájunk? – Így van, a gyülekezet a mi nyájunk. De még tovább kérdezek. Most közeledünk a prédikáció befejezéséhez! Családpásztor is van. Ki lehet a családpásztor? – Jó hangosan mondtad: az apukánk! És ha a gyülekezetben van női pásztor, mint én, akkor nem lehet a családban is női pásztor? – Így van, az anyukánk is lehet az! És van hittancsoport pásztor is, például a Réka néni, van osztálypásztor is, az osztályfőnök, sőt van országpásztor is – csak ma nem királynak hívják. És tudjátok, mindenki annál jobb pásztor, minél inkább figyel a legnagyobb Pásztorra, Istenre, és minél jobban követi a jó Pásztort, Jézus Krisztust! Ámen.

Imádkozzunk!
Urunk Jézus Krisztus, most lélekben elmentünk a te szülőfaludba, és képzeletben ott jártunk a te jászladnál. Köszönjük, hogy megszülettél, és amikor felnőttél, jó Pásztor lettél! Kérünk, hogy mindenféle pásztort, aki ebben a világban most őrzi az embereket, gyerekeket, népeket, segítsd a te utadon járni! Légy velünk a nyáron, adj egészséget, vidámságot, növekedést. Nevedért kérünk, hallgass meg! Ámen.

Lejegyezte: Vásárhelyi Péter