Legyen a ti hitetek szerint!

Mi teljesülne, ha Jézus valóban azt váltaná valóra, ami legmélyebben bennünk van? Nem az a kérdés, hogy őszintén kérjük-e, amit kérünk, hanem hogy a legmélyebben bennünk élő vágy, kívánság, törekvés micsoda. Mi lenne, ha az teljesülne? Még az is lehet, hogy a két vak sem a látását nyerte volna vissza! Milyen jó, hogy Jézus nem eszerint hallgat meg! … Mélyre lát, ért, de azt veszi komolyan, ami mi tudatosan választunk, ami mellett döntöttünk! Azt veszi komolyan az imádságunkban, amit mi tudatosan választunk, ami mellett döntöttünk! A döntésünk mindig a bennünk levő automatikus, spontán, sokféle érzés, vágy, akarat, indítás között való választás, és ő erre tekint.

Sánta Ibolya
2017. június 24. Tahi, gyülekezeti hétvége

Textus: Amikor Jézus továbbment onnan, követte őt két vak, akik ezt kiáltozták: Könyörülj rajtunk, Dávid Fia! Amikor bement a házba, odamentek hozzá a vakok; Jézus pedig megkérdezte tőlük: Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni? Ezt felelték: Igen, Uram! Ekkor megérintette a szemüket, és ezt mondta: Legyen a ti hitetek szerint! Erre megnyílt a szemük. Jézus pedig megparancsolta nekik: Vigyázzatok, senki meg ne tudja! De azok kimenve onnan, elterjesztették hírét az egész vidéken. (Máté evangéliuma 9. rész, 27-31. versei)

Kedves Testvéreim!

Legyen a ti hitetek szerint! – ez a címe a gyülekezeti hétvégénknek, és ez mintha azt sugallná: úgy teljesüljön minden kérésed, ahogyan, amennyire hiszed! Ha így vesszük magában Jézus mondását, akár lehetne veszélyes is. Ezeket a szavakat hallva mindig eszembe jut Tarkovszkij filmje, a Sztalker, amely a ’70-es évek végén készült, és ma így mondanánk, az akkori idők kultfilmje volt. Egy lepusztult, veszélyes és titokzatos, nagy betűs Zónában játszódik, végig így emlegetik a helyet. Ide vezeti a sztalker, a vezető, az útikalauz azokat, akik a Szobába – ez is mindig így, közelebbi meghatározás nélkül hangzik el – el akarnak jutni. Mert ott: a kívánságok teljesülnek! De nem azok, amiket kimondanak, hanem azok, amik önmaguk előtt is elrejtve sokszor, legmélyebben bennük van. Egy korábbi történet azonban visszatartja őket, hogy valóban belépjenek: éppen a sztalker mestere, aki megtanította őt ebben az életveszélyes zónában közlekedni, bizonyos Farkas, a saját hibájából elveszített öccse életéért könyörög a Szobában, de csak egy csomó pénzt kap. Ez volt, őszinte gyásza és kérése ellenére, a lénye mélyén! Újra és újra az derül ki, hogy az emberek, akik pedig sok veszélyt vállalnak, hogy odajussanak, végül nem lépnek be a Szobába.
Mi teljesülne, ha Jézus valóban azt váltaná valóra, ami legmélyebben bennünk van? Nem az a kérdés, hogy őszintén kérjük-e, amit kérünk, hanem hogy a legmélyebben bennünk élő vágy, kívánság, törekvés micsoda. Mi lenne, ha az teljesülne? Még az is lehet, hogy a két vak sem a látását nyerte volna vissza! Milyen jó, hogy Jézus nem eszerint hallgat meg! Bár lát mindent, ami bennünk van, amit mi magunk sem tudunk talán. Isten jobbján végképp igaz rá a 139. szoltár hitvallása: „messziről érted gondolatomat, még nyelvemen sincs a szó, te már tudod, Uram”. Mélyre lát, ért, de azt veszi komolyan, ami mi tudatosan választunk, ami mellett döntöttünk! A döntésünk mindig a bennünk levő automatikus, spontán, sokféle érzés, vágy, akarat, indítás között való választás, és ő erre tekint!
De vissza kell helyeznünk ezt a mondatot a történetbe: ott mit jelent? Nem annak kipróbálását, hogy valóban hiszitek-e! Mert lehet így érteni, és sokan szívesen értik így: Hiszitek-e, hogy meg tudom tenni? – Igen, Uram. – Legyen a ti hitetek szerint: azaz majd kiderül, majd elválik, hogy mit is hisztek, tényleg eléggé hisztek-e, esetleg még vakok is maradtok! Nem! Jézus komolyan veszi a hitvalló kijelentést: igen, Uram. És éppen ezt a hitvallást erősíti meg, pecsételi meg azzal, hogy (hát akkor) legyen úgy, legyen (eszerint a nekem megvallott) hitetek szerint!
Jézustól távol áll az a gyanakvás az ember állapotával kapcsolatban, ami sokszor a kereszténységet jellemzi, s amely makacsul addig vizslat, amíg ki nem deríti, hogy valami baj, fogyatkozás mégis van! Ellenkezőleg, örül a hitnek, a hit minden jelének! A kapernaumi százados – akiről majd vasárnap hallunk –, a vérfolyásos asszony – akinek hitét mi könnyen babonásnak minősíthetnénk –, a szirofőníciai asszony, mind erre az örömre példák! Ez ránk nézve is igaz: ne (csak) azt nézzük, s nézi Jézus, ami hiányzik, hanem azt, ami megvan a hitben!
Annál inkább sem a megkérdőjelezése, kipróbálása hitüknek Jézusnak ez a szava: legyen a ti hitetek szerint!, mert ez, a kipróbálás már megtörtént. Jairus házától, ahonnan elindul Jézus, az ő kapernaumi szállásáig – vagy Máté, a vámszedő házáig, nehezen eldönthető, melyik házról van szó –, de ahova végülis megérkeznek, a két vak kérése süket fülekre talál: „Amikor Jézus továbbment onnan, követte őt két vak, akik ezt kiáltozták: Könyörülj rajtunk, Dávid Fia! Amikor bement a házba, odamentek hozzá a vakok.” Ez volt a hitpróba! Kapernaum 2-3 ezres lakosságú város, s nem tudjuk, Jairus háza és a szóba jöhető két ház, Mátéé vagy Jézus szállása milyen messze volt egymástól. De egy mai hasonló létszámú település átlagát véve, és figyelembe véve az eltérő településszerkezetet,kb.10 perc telt el hiábavaló kiáltozással, amit ne becsüljünk le! Hiába kiáltani, mégis követni, vakon, „vakon követni” – és bár nem írja az evangélista, de könnyen lehet, hogy itt is rájuk szóltak, lepisszegték őket –, ez igazi hitpróba! Jézus tehát végül a hitük kitartását pecsételi meg: mindennek ellenére, hogy hiába kiáltottatok, várattalak titeket, hiszitek-e még mindig, hogy meg tudom tenni? Igen, Uram. – Legyen hát a ti hitetek szerint!
Ez a kitartásról szóló üzenet ma különösen aktuális: mert minket a másodperc töredéke is türelmetlenné tud tenni! Talán mindenki ismeri a folyamatosan nyomatott UPC-reklámot: mindig akkor tö-re-de-zik, lassul le az internet, amikor a legjobban kell! Váltson UPC szélessávú internetre! De magamon is észrevettem, egyszer véletlenül le is mértem, hogy a billentyűk nyomogatásánál nem egészen egy másodperc késés is milyen türelmetlenséget kelt bennem! És ami egy területen belénk ivódik, a kütyük kezelésében, az észrevétlenül átszivárog, beépül, kiterjed minden másra is: Istenre is! Ez a csapda! Soha nem volt aktuálisabb az egyébként régi, de korrigáló szándékú mondás az ember türelmetlenségéről: Adj, Uram Isten, de rögtön!
A “legyen a ti hitetek szerint” azért is már megerősítés, mert a kipróbálás szóban is megtörtént: hiszitek-e, hogy meg tudom tenni? Pedig a két vak először mondja ki az evangéliumban: Dávid Fia, könyörülj rajtunk, ami arról való hitvallás, hogy Jézust Messiásnak tekintik! A szorultság gyakran/legtöbbször aktiválja, gerjeszti a hitet. Pontosan úgy, ahogyan a fizikai kapaszkodásnál történik: ha hirtelen fékez a busz, jobban megmarkoljuk a kapaszkodót. Imáink hőfoka, intenzitása, „egységnyi hittartalma” egyenes arányban nő szorultságunk mértékével. Erről külön érdemes lenne beszélni. Mindenestre Jézus épít erre, megerősíti ezt a hitet, de akár úgy is, hogy végsőkig feszíti a kereteit: azt mondjátok nekem, Dávid Fia. Azaz Messiás. Rendben. Akkor lépjetek még eggyel tovább, beljebb: (azt is) hiszitek, hogy meg tudom tenni? És amikor erre szóban kimondott, hitvalló igent kap, nem gyakorlati vizsgaként, újabb kipróbálásképpen, hanem éppen mintegy jutalmul és bíztatásul mondja: legyen a ti hitetek szerint!
Ez ma is így van. Jézus sokszor próbára teszi kitartásunkat. Ám soha nem azért, hogy bebizonyítsa: úgyis hitetlenek vagytok! Örül a hit minden jelének, és próbája azt szolgálja, hogy növekedjen, izmosodjon a hitünk. Ezért a sokféle, bennünk kavargó, remélhetőleg egyre tisztuló, de soha nem teljesen letisztult érzésből, indulatból azt veszi komolyan, ami mellett mi – hitünk által és a Szentlélek erejével vezetve – döntünk és kimondunk. Dicsőség mindezért neki! Ámen.