Aki az első és az utolsó

Az atlétikai világbajnokságon történt egy elgondolkodtató eset. Síkfutó verseny volt, a riporter bejelentette, hogy a kettes pályán futó bahamai hölgy a toronymagas esélyes. A selejtező futamokat méteres előnyökkel nyerte, csak az a kérdés, hogy ki lesz a második? Ezen spekulálgatott. A futók nekilódultak, és az élen futó esélyes a cél előtt tíz méterrel izomgörcsöt kapott, és nem ő lett az első. A céltól tíz méterre kiszállni, a küszöbön megfordulni – ez vereség, holott a győzelem már miénk.

dr. Szabó István
2017. augusztus 13.

Lekció: 9. zsoltár 1-11. versei

Imádkozzunk! Magasztaló szóval jövünk Hozzád mennyei Atyánk, áldunk és dicsőítünk Téged istentiszteletünk közösségében. Megköszönjük, hogy megőriztél bennünket erre a napra, hogy most együtt, egy akarattal, egy szívvel, egy lélekkel emelhetjük magasztaló szavunkat Hozzád. Dicsőítünk szabadításodért, irgalmas és igazságos ítéletedért, a megtartás ígéretéért és hűségedért. Köszönjük, hogy megtartod és megáldod azokat, akik Téged keresnek. Magasztalunk, hogy hűséges vagy ígéretedhez. Áldunk, hogy bennünket is kegyelemben, áldásokban, hordoztál, betegségekben gyógyítottál, gyászban vigasztaltál, erőtlenségeinkben erőt adtál, és utat mutattál, kiváltképpen az üdvösségre, melyre meghívtál bennünket Jézus Krisztus által. Töredelemmel hozzuk eléd restségünket, hitetlenségünket, vétkeinket, bűneinket; nagy és súlyos szeretetlenségünket, és kérünk, tisztogass meg bennünket, újítsd meg bennünk ígéreted szerint az új embert, és ragyogtasd ránk Szentlelked világosságát. Krisztusért, a mi hűséges Urunkért, szabadítónkért, a mi biztos kezesünkért kérünk, hallgasd meg könyörgésünket. Ámen

Textus: “Eszetekbe juttatom továbbá, atyámfiai, az evangéliumot, melyet hirdettem néktek, melyet be is vettetek, melyben állotok is, amely által üdvözültök is, ha megtartjátok, a minémű beszéddel hirdettem néktek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké.
Mert azt adtam előtökbe főképen, amit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint; és hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint; és hogy megjelent Kéfásnak; azután a tizenkettőnek; azután megjelent több mint ötszáz atyafinak egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek, némelyek azonban el is aludtak; azután megjelent Jakabnak; azután mind az apostoloknak; legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek, nekem is megjelent. Mert én vagyok a legkisebb az apostolok között, ki nem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert háborgattam az Istennek anyaszentegyházát. De Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok; és az ő hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló; sőt többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme. Akár én azért, akár azok, így prédikálunk, és így lettetek ti hívőkké.
Ha azért Krisztusról hirdettetik, hogy a halottak közül feltámadott, mimódon mondják némelyek ti köztetek, hogy nincsen halottak feltámadása? Mert ha nincsen halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadott fel. Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is.”
(Pál első levele a korinthusiaknak 15. rész 1-14. versei)

Szeretett Gyülekezet, Kedves Testvérek!

A Korinthusi levél utolsó szakaszához érkezünk, a 15-16. részhez, de már eddig is éreztük, a levelet olvasva, hogy az apostol igen különös útra hívta meg a korinthusiakat. Látszatra sorban a korinthusiak kérdéseire felel. Ezek a kérdések számunkra semmiféle sajátos logikai rendet nem mutatnak. Valahogy úgy lehettek a korinthusiak, mondhatnánk, mint mi is, amikor hirtelen lehetőség adódik arra, hogy elmondjuk a kívánságainkat vagy a kérdéseinket és már mondjuk is, hozzátéve: nem fontossági sorrendben. Ezzel az előrebocsátással jelezzük, hogy meg váratlanul ért a lehetőség, a kéréseket nem is gondoltuk végig, de mondjuk őket gyorsan, ahogy eszünkbe jutnak. Úgy tűnik, a Korinthusi levélben is eszerint áll a dolog és az apostol hűségesen, szépen, sorban válaszol a korinthusiak kérdéseire, amelyek ide-oda indáznak; hol arról hallunk, hogy mit csináljon a hívő, aki megtért, de a felesége vagy a férje éppen hitetlen maradt, vagy mikor adják férjhez a leányukat és hogyan, vagy el lehet-e menni a pogányok istentiszteletére, vagy hogyan kell az úrvacsorát rendesen megünnepelni. Amikor aztán eljutunk a levél végére, mégiscsak megérezzük, hogy az apostol mindvégig hangot adott a levelében egy erőteljes üzenetnek, és most ez bomlik ki egészen. Mondhatni, van ebben a levélben egy cantus firmus, vagy még inkább egy alapdallam (mint a fugában), amely időnként egész erőteljesen és markánsan szól, máskor szinte eltűnik, mint a búvópatak a felszín alatt. De most ez a döntő, mindent meghatározó üzenet, maga az evangélium – így mondja az apostol itt, a 15. részben – újra erőteljesen megszólal. Mit mond az apostol a korinthusiaknak itt a levél végén? “Amit mondottunk nektek, ami által hívőkké lettetek, amit hirdettünk nektek, az evangélium…” Az evangélium pedig egyszerűen ennyi: “Jézus Krisztus megfeszíttetett és meghalt a mi bűneinkért, az írások szerint és harmad napon feltámadott az írások szerint.” Ez az evangélium.
Hogy értsük ennek a súlyát, hadd idézzek egy kortárs teológust, Eberhardt Jüngelt, arról a szomorúságáról írt az ezredfordulón, hogy miközben mi, mai keresztyének annyi mindenről beszélünk, a lényegről alig szólunk. Vagyis a feltámadásról és az örökéletről egyre kevesebbet beszélnek ma a keresztyének. Azt mondja ez a teológus, mintha paralizáltak lennénk, mintha valami különös nyelvbénulás állna be, amikor ehhez a hitigazsághoz érkezünk. Ennek talán az az oka, hogy a mai világ hitetlenekkel van tele (vagy legalábbis szkeptikusak az emberek), vagy pedig – veti fel a súlyos, kritikus kérdést – már mi se hiszünk benne. Talán mi is olyanok vagyunk, teszem hozzá, mint a korinthusiak. “Mi dolog az – írja Pál a korinthusiaknak –, hogy vannak közöttetek olyanok, akik azt mondják, hogy nincs a halottak feltámadása!?” És ezt nem Korinthus városára mondja, úgy általában. Ez a “közöttetek” nem a híres kikötővárosra utal, ahol mindenfajta filozófiai iskola virágzott, ahol minden sarkon volt valami szentély, és mindenféle istenségnek hódoltak, ahol mindent lehetett hinni, gondolni. Pál itt nem világról beszél! Hadd fordítsam, Pál nem azt mondja, hogy mi dolog az, hogy közöttetek, vagyis Budapest városában, vagy Magyarországon, vagy Európában vannak, akik nem hisznek a feltámadásban!? Pál ezt a gyülekezetnek írja, a Jézus Krisztus nevében egybegyülekező korinthusi szenteknek, akik Krisztus magasztalásával kezdték az istentiszteletet, akik az Isten jó életrendjét próbálták az életükre alkalmazni, akik a Krisztus követőinek nevezték magukat – rájuk áll ez a kifejezés: közöttetek. Ha tehát eltalálja a szívünket és az értelmünket az, amit ez a mai teológus mond, és hogyha ezt Pál apostol üzenetének a fényébe állítjuk, valóban el kell mindezen gondolkodnunk. Lehet, hogy a mai keresztyénség azért nem beszél erről a hitigazságról, mert gyávák vagyunk. Sok a gúny, sok a csúfolódás, sok az ellenvetéssel élő okos ember. Vannak nagy tudósok is, akik kifejezetten támadják a keresztyénség hitét. Az egyik híres tudós Angliában könyveket ír a keresztyénség ellen, pár évvel ezelőtt pedig a saját pénzéből kiíratta a londoni buszokra: ne aggódjatok, nincs Isten! Éljetek boldogan! Vagyis kampányt folytat és sokan figyelnek rá, hiszen híres tudós. De nem kell messzire menni, hiszen akár a szomszédunk beállhatott ebbe a sorba, ahogy ma reggel indultunk templomba, kinézett az ajtón és felvonta a szemöldökét jelezve: na, ez a hülye, már megint megy vallásoskodni! Belegyávul ebbe az ember. Nem kell ehhez sokat ütni-vágni a keresztyén embert, elég egy gúnyos tekintet, elég egy nehezen megválaszolható kérdés. Az idősebbek fülében még biztos ott van a történet, hogy amikor Jurij Gagarint fellőtték a szovjetek az űrbe (ő volt az első asztronauta, aki visszaérkezett), a sajtótájékoztatón egy orosz bábuska megkérdezte tőle, hogy találkozott-e az űrben Istennel? S Gagarin azt mondta: nem. Nahát, meg is írta másnap a Pravda, hogy Gagarin járt az űrben, nem találkozott Istennel, tehát nincsen Isten. Ma már nem kell már ilyen durva, buta, idétlen propaganda, elég egy gúnyos tekintet. Vagy elég a saját életünkben egy összeroppanás, amikor nem működnek azok az erők, amelyeket reméltünk megkapni, amikor hitre jutottunk.
A múlt alkalommal éppen arról volt szó, hogy a hitre jutással, az evangélium befogadásával Isten ajándékokat ad az embernek, mégpedig csodálatos ajándékokat, kegyelmi ajándékokat. Arról beszélt az apostol, hogy miképpen kell azokkal élni.
Nos, éppen ezért azt mondom, hogy mégiscsak van helye az életünkben a feltámadásról szóló üzenetnek. Van egy sajátos helyzet, ahol bátornak kell lennünk – ez a temetés. Meg kell állni a ravatal mellett, el kell indulni a sír felé, gyászba horgadva ott állnak köröttünk az emberek. A keresztyén anyaszentegyház, a lelkipásztor, a bizonyságtevők közössége ekkor hirdeti a feltámadás evangéliumát. Ott szembenézünk a halállal, ahogy – ugyanitt mondja Pál – az utolsó ellenséggel. Ott a szemébe kell néznünk az utolsó ellenségnek, úgy és abban a boldog bizodalomban, hogy mögöttünk ott fénylik a feltámadott Krisztus dicsősége.
Ezért beszél az apostol arról, hogy ha a korinthusiak elnyerték az evangélium befogadásával ezt a boldog meggyőződést, hogy van halottak feltámadása, akkor ez csak azért történhetett meg, mert Krisztus feltámadt. Illetve megfordítva, Krisztus azért támadt fel, mert van halottak feltámadása. Vagyis, nem eleve vesztett ügy az emberi élet. És ez igen szorosan beletartozik az evangéliumba. Nem elveszett ügy az emberi élet. Egyébként igen, egyébként elveszett ügy, ha a földi élettel mérjük, ha a földi élet végére a halál teszi ki a pontot. Ha így volna, akkor elvesztettük az élet értelméért folytatott harcunkat. Akkor kudarcra ítélt vállalkozás az élet, akkor a legsúlyosabb önáltatások közé tartozik az is, amit önmegvalósításnak neveznek, amelyre már rá vagyunk idomítva.
Nem kárhoztatólag beszélek az önmegvalósítás ellen, nincs jogom a mások életterveibe beleszólni, de mondom, amit látok. Egy fiú meg egy lány egymásba szeretnek, és nagyon szeretik egymást. Tulajdonképpen össze is költöztek, együtt is élnek, hát mi akadálya volna, hogy összeházasodjanak? (Azt szoktam mondani: ha már feltetszettek ülni a debreceni vonatra, Ceglédnél illene már megvenni a jegyet, össze kéne házasodni.) De nem! Sokba kerül a lakodalom? De hát nem kötelező ötmilliós lakodalmat csinálni! Van még valami gyanújuk egymás iránt? Nem ismerik igazán egymást? Dehogy, kívülről-belülről ismerik már egymást. Hát akkor miért várnak még? Nos, azért, mert még nem valósították meg külön-külön a saját életpálya-modelljük valamely állomását, még nem érkeztek el a szakmában, a tanulásban, a szerzésben, az önmegvalósításban egy fontosnak tartott pontig. Amíg ez nem történik meg, addig a másik legfeljebb az a valaki lehet, akivel el lehet tölteni az életünket. Én azt kérdezem, hogy vajon nem része az életünk megvalósulásának az is, hogy feleségünk lesz, férjünk lesz, Isten ajándékaiként gyermekeink lesznek, aztán unokáink – hát ez nem része-e az életünknek? És néznek rám és nem értik a kérdésem.
Mondok másik példát is. Rendre olvasok komoly, mélyreható tanulmányokat arról, hogy miről szóljon itt ma a 21. században a prédikáció. Mégiscsak hétről-hétre prédikálok, próbálok hát tájékozódni, mit mondanak erről az okos emberek. Ki a népszerű igehirdető, kinek a szavára kapják fel az emberek a fejüket, kinek az igehirdetése után mondják, hogy na, ide eljövök, ezt meghallgatom még egyszer!? Mi az igény, mit kell kitenni a pultra, mi az az igehirdetési termék, amit elvisznek az emberek? S azt olvasom – írja egy okos –, hogy nagyon fel kell ám kössétek a gatyát, prédikátor urak, mert a terapeuta elfoglalta a terepet. A magaslaton most a pszichológia van. Egyszer azt mondta nekem egy tiszteletreméltó pszichológus, hogy: püspök úr, ne gyűlölje már annyit a pszichológusokat! – Dehogy gyűlölöm – mondom most is –, nagyon szeretem őket, meg a pszichológiát is, én se csinálok mást, pszichologizálok állandóan! Csak egy tényt mutatok be. Nos, miről szóljon az igehirdetés? Legyen benne lelki jó tanács, lelki dresszing, pszicho-wellness. Vasárnap összejönnek itt az emberek, megzúzta őket a hét, megtaposta őket a főnök, beállt az életükben valami bizonytalanság, fellázadtak ellenük a kamasz gyerekeik, nem köszön nekik az unoka, válásra áll a házasság – nem tudjuk, mi van! Baj van! Tessék hát valamit csepegtetni, mert csikorognak a fogaskerekek, tessék logo-terápiát, szóterápiát alkalmazni! Oh, feltámadás – kit érdekel az? Most kell a megoldás, a feltámadás meg odébb van, majd, ha trombita szól, és ha eljön az Úr Jézus Krisztus és feltámadnak a halottak dicsőségben, romolhatatlanságban! Hol van az, messze van, kit érdekel az itt és most!?
De nem tudom, érzitek-e, testvérek, az apostol szavának az élét? Azt mondja: mi dolog az, hogy némelyek köztetek azt mondják, hogy nincsen halottak feltámadása!? Alkalmazom: mi dolog az, hogy némelyek köztetek azt mondják, hogy nincsen célja az emberi életnek!? Mert ha nincs halottak feltámadása, akkor nincsen célja az emberi életnek, mert ha Krisztus nem támadott fel, akkor hiábavaló volt és most is hiábavaló a prédikálásunk, és hiába való a ti hitetek is. Később még folytatja az apostol ezt az érvelését és azt mondja, hogy akkor minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Bizony, ha nincs feltámadás, akkor minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ízleljük meg az apostolnak ezt a súlyos ítéletét! Nem azt mondja, hogy hát itt vagytok ti, keresztyének, hisztek is meg nem is, jaj! Erre kész a felelet: ilyen a világ, lehet hinni, lehet nem hinni, vannak pillanatok, amikor nagyon kell hinni, nagyon kell a hit, máskor meg nem érünk rá erre, hanem inkább ki kell szedni a hitből azt, amit itt és most gyorsan a magunk hasznára tudunk fordítani, amivel a másik embernek itteni nagy bajában segíteni tudunk, hiszen a keresztyén élethez hozzá tartozik, hogy irgalmassággal, szeretettel, megértéssel, áldásokkal fordulunk a másik felé. Tehát, ha nincs feltámadás, akkor nincs, ha van feltámadás, akkor van – de most mással vagyunk elfoglalva, most válogatunk a hasznosítható értékek között. Ezt fordítja meg az apostol, teljesen és radikálisan: hogy ha korinthusiak szerintetek nincs halottak feltámadása, ha azt állítjátok, hogy nincs feltámadás, akkor ti minden embernél nyomorultabbak vagytok. Éspedig azért, mert ott álltok a létteljesség küszöbén és nem léptek be. Itt nem keresésről van szó! Isten megáldja a keresőket – hallottuk a zsoltárban. Nem feltevésről van szó, nem egy megengedésről van szó, amiről lehet spekulálni, hogy, például, tényleg, van-e élet a halál után? Erről minden korban, minden időben, minden vallásban spekuláltak sokat. Pál azt mondja, hogy ti ott álltok az előszobában és nem léptek be, csak álltok a küszöbön. Az evangélium az a titokzatos ajándéka, áldása Istennek, hogy maga Isten nyitja meg az ajtót nekünk belülről. Istenhez nem lehet másképp bejutni, csak úgy, hogy Ő jön, Ő nyitja meg belülről az ajtót! És megnyitja! Te pedig ott állsz a küszöbön és nem lépsz be?! Megpillantod a mennyei világ dicsőségét, aztán behunyod a szemed?! Még ha a jelenlegi emberi felfogóképességünk szerint homályosan is látunk, mintegy tükör által homályosan – mondja Pál –, akkor is látunk, és látjuk az eljövendő világ árnyékait, azok ide vetülnek ránk, és a hitre jutással már átjárta az életünket az evangélium, az evangélium szavára lettünk keresztyének. A jó hír pedig ez – hirdeti Pál – Krisztus meghalt bűneinkért, az írások szerint és föltámadott harmadnapon az írások szerint és megjelent a tanítványoknak és megjelent Jakabnak és megjelent Kéfásnak és megjelent ötszáz embernek, és a végén megjelent nekem is – mondja magáról az apostol – mint egy idétlennek, aki a legkevésbé vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek, mert én üldöztem azokat, akik a feltámadott Krisztusban hittek. De Ő nekem is megjelent. Hát mi dolog az, korinthusiak, mi dolog az, keresztyének, hogy ott álltok az üdvösség előszobájában, és ott, éppen ott azt mondjátok: nincs feltámadás?! Ha így tesztek, akkor minden embernél nyomorultabbak vagytok, mert ti már megkóstoltátok az eljövendő világ erőit! Mások csak spekulálnak róla, mások csak álmodoznak róla, mások meddő vitákat folytatnak róla, de ti már megkóstoltátok!
Tudjátok, testvérek, mi a különbség beszélni arról, hogy milyen a frissen sütött kenyér, meg arról, hogy miképpen készül a kenyér? Nagy különbség! Mert szépen el lehet mondani, hogyan őrlik meg a gabonát, hogyan lesz belőle liszt, hogyan kelesztik meg, hogyan sütik ki, hogyan kell felszelni a kenyeret, és mitől olyan finom. De ez csak beszéd. Megkóstolni a kenyeret, beleharapni, élni vele, táplálkozni vele, engedni, hogy meghatározza az egész életünket – ez már azt jelenti: biztos célt találtunk. S odáig kell eljutni. Most az atlétikai világbajnokságon történt egy elgondolkodtató eset. Síkfutó verseny volt, a riporter bejelentette, hogy a kettes pályán futó bahamai hölgy a toronymagas esélyes. A selejtező futamokat méteres előnyökkel nyerte, csak az a kérdés, hogy ki lesz a második? Ezen spekulálgatott. A futók nekilódultak, és az élen futó esélyes a cél előtt tíz méterrel izomgörcsöt kapott, és nem ő lett az első. A céltól tíz méterre kiszállni, a küszöbön megfordulni (még mindig csak beszélni az elkészített kenyérről és soha meg nem kóstolni, még mindig tudni vagy sejteni, hogy van valami élet oda túl, van valami isteni) – ez vereség, holott a győzelem már miénk.
De nemcsak bátorság kell ehhez – mert az is kell egy koporsó mellett megállva, vagy egy megkeseredett gyászolót vigasztalva, vagy egy kamasznak segítve, akiben összedőlt az élet értelme, vagy egy eltévedt embert útbaigazítva, aki nem tudja, hol és merre jár, hanem nagy szabadság is kell. Hagyni és engedni, hogy Isten legyen az első, a kezdeményező – ez roppant érdekes szabadság. A feltámadás titka, a keresztyén hit és élet titka, minden élet titka az, hogy Isten az első. Ő készítette ezt, Ő szerezte ezt az utat, vagyis a bűnből való szabadulásnak az útját, a halálból való kimenekedésnek az útját a Jézus Krisztus feltámadása által, igen, Ő szerezte ezt az utat. Az istenibe vezető ajtó belülről nyílik, igen – de be kell lépni, és ehhez a lépéshez az apostol most egy ilyen különös ösztökét használ: minden embernél nyomorultabbak vagytok, még az ateistánál is, még a buddhistánál is, még a panteistánál is, még az abszolút hitetlennél is, még az agnosztikusnál is, ha nem léptek be ti, akiknek Isten ajtót nyitott.
Lépjünk be ebbe a boldog hitbe, mert akkor felragyog számunkra az a titok is, hogy ha Isten az első, akkor Ő az utolsó is. Ha Istennel kezdődik minden élet, akkor Vele teljesedik be. És akkor megértjük, hogy a keresztyén élet csodálatos meghívás a feltámadott Jézus Krisztus útjára, és melynek végén maga Isten várja a hazaérkezőt. Jó utat. Ámen

Imádkozzunk!
Mennyei Atyánk a mi Urunk Jézus Krisztusunk által, köszönjük, hogy drága evangéliumod a mi életünket is formálja, és az örök cél felé fordítja, amit Jézus Krisztusban fölragyogtattál. Őbenne nyertük el az eljövendő élet foglalóját és ígéretét. Az Ő nevében hit által ízlelhetjük meg az eljövendő világ erőit, és köszönjük, hogy döntő módon ez, az Ő feltámadása formálja, alakítja a mi egész életünket. Köszönjük, hogy ez a feltámadott Krisztus most is közbenjár érettünk a Te jobbodon, és az Ő nevében mondott imádságaink nem hiábavalók. Köszönjük, hogy bűntörlő áldozata nem puszta gesztus, hanem hathatós érdem, és ezért az érdemért Te bennünket megújítasz. Formálod bennünk az új életet, és megsegítesz bennünket, hogy mindvégig, életen és halálon át eljussunk a boldogító célig, aki Te magad vagy. Kérünk, vigasztald a szomorkodókat, a gyászolókat, világosítsd meg a kételkedőket, szólítsd és hívd hitre a hitetlenkedőket, újítsd erejét az erőteleneknek, gyógyítsd a betegeket, őrizz meg bennünket békességben. Hajlítsd a nagyok és hatalmasok szívét arra, hogy békében tölthessük Neved dicsőítve, napjainkat.
Áldd meg munkánkat és add meg munkánk gyümölcsét. Őrizz meg bennünket családunk körében, áldd meg családtagjainkat, hozzátartozóinkat, házastársunkat, gyermekeinket, unokáinkat, szüleinket. Őrizd meg barátainkat, ragyogtasd fel mindenre értelmet adó áldásodat. A feltámadott Úr Jézus Krisztus dicsőségét és írd szívünkbe drága evangéliumodat, ne engedd, hogy onnan kiessen, hanem add, hogy jó gyümölcsöt teremjen Neved dicsőségére, embertársaink javára. Krisztusért, a feltámadott Úrért kérünk, hallgass meg bennünket. Ámen