Ne csak rettegésből, ne csak félelemből engedjetek! A keresztyén megfordítás másban van. Az, hogy megtartom a törvényt, mert különben lefülel a rendőr, inkább befizetem az adót, mert rámjönnek a fináncok, inkább megtartom a törvényeket, mert bíróságra visznek ? ez mindenkire áll! Hanem azt mondja: lelkiismeretből tedd.

dr. Szabó István
2016. október 16.

Lekció: Máté evangéliuma 5. fejezet 19-26. versei

Imádkozzunk! Hódolatunk és áldásmondásunk szavával jövünk Hozzád, Mennyei Atyánk, e mai napon itt az istentisztelet közösségében, szent házadban. Neked hódolunk, mert mindenható vagy. Magasztalunk, mert jóságos Atyánk vagy. Köszönjük, hogy megőriztél és megtartottál bennünket. Köszönjük, hogy hűséged velünk volt, vezettél, oltalmaztál, vigasztaltál, gyógyítottál és bátorítottál. Leginkább azonban azt köszönjük, hogy a mi Urunk Jézus Krisztusunkat elküldötted, az Ő kereszthaláláért és áldozatáért nekünk megbocsátottad minden vétkünket, fölemeltél bennünket és gyermekeiddé fogadtál, hogy országod örököseivé legyünk. Ezért is kérünk Mennyei Atyánk, most is hajolj hozzánk, Lelked által töltsd be szívünket, lelkünket, áldd meg istentiszteletünket, ragyogtasd ránk Igéd világosságát s add nekünk mindazt, amit erre az órára készítettél. Krisztusért, a mi Urunkért kérünk, hallgasd meg könyörgésünket. Ámen

Textus: „Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak; mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől; és amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek. Azért, aki ellene támad a hatalmasságnak, az Isten rendelésének támad ellene; akik pedig ellene támadnak, önmaguknak ítéletet szereznek. Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak. Akarod-é pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedjed a jót, és dícséreted lesz attól. Mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, a ki gonoszt cselekszik. Annakokáért szükség engedelmeskedni, nem csak a haragért, hanem a lelkiismeretért is. Mert azért fizettek adót is; mivelhogy Istennek szolgái, kik ugyanabban foglalatoskodnak. Adjátok meg azért mindenkinek, a mivel tartoztok: akinek az adóval, az adót; akinek a vámmal, a vámot; akinek a félelemmel, a félelmet; akinek a tisztességgel, a tisztességet. Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert a ki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte.” (Pál levele a rómaiaknak 3. rész 1-8. versei)

Szeretett Gyülekezet, Kedves Testvérek!

A Hegyi Beszédben Krisztus a boldogmondások után kijelenti, hogy az ég és a föld elmúlhatnak, de az Isten törvényéből semmi nem múlik el, és azt is kijelenti, hogy aki nemcsak tanítja a törvényt, hanem meg is cselekszi, az lesz nagy Isten országában (mert aki csak tanítja, az előbb-utóbb el fogja csavarni és meg fogja hamisítani), tehát aki éli is az Isten jó rendjét, az lesz nagy Isten országában, és aki csak beszél róla, az a legkisebb lesz. És ekkor meghökkent bennünket, mert rátér a Tízparancsolat tételeire és húsbavágó komolysággal beszél az áldozat, a megengesztelődés, a harag, a közösségi akarat nagy kérdéseiről. Épp így meghökkent bennünket az is, hogy Pál apostol a Római levélbe látszólag minden különösebb ok nélkül beiktatja ezt a részt, amely mennydörögve kezdődik: mindenki engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak! Vajon erről volt szó a Római levélben eddig? Eddig az Istennel való kapcsolatunkról volt szó, az Istennel való megbékélésünkről, arról a végső igazságunkról, amit Jézus Krisztustól ajándékba kapunk, arról a megalapozott reményről, hogy a legnagyobb ügyben, az egyetlenegy ügyben, az üdvösség ügyben hogyan vezet bennünket Isten Szentlelke és mit jelent a keresztyéneknek egymás között ezt boldog szívvel megélni. Nos, úgy tűnik, igencsak váratlanul iktatja ide ezt a fejezetet, hogy az adót se ártana megfizetni, meg a vámot is illik kifizetni, és akinek tisztelettel tartozunk, annak adjuk meg a tiszteletet. Hogy kerül ez ide? Hogy kerül a Hegyi Beszédbe az áldozás és az oltár? S még szeretném ezt a meghökkenés-érzetünket bővíteni azzal is, hogy hozzáteszem: ez nemcsak a bibliaolvasó ember érzéseit, hanem a mai ember érzéseit is (ámbár a Biblia-olvasó ember is mai ember) kifejezi. Jézus bíróról beszél meg poroszlóról, börtönről, meg adósságról meg megfizetésről és peres eljárásról. Pál apostol meg hatalmasságokról meg fejedelmekről meg urakról beszél. Jaj, jaj ? ezt itt politika! Fúj, állam, fúj, törvénykezés! Egy magára valamit adó magyar ember ezeket a dolgokat messze elkerüli. Nem beszélve arról, hogy ha keresztyén is. Mindennap ezt halljuk, és megmondom őszintén, sokszor gondoljuk is. Nemrégiben bonyolódtam vitába egy lelkipásztorral, aki számon kérte rajtam meg a református egyházon, hogy miért nem vagyunk mi legalább egy kicsit ellenzékiek? Mert a protestánsok, ugye, azok protestálnak, azoknak soha semmi nem jó, akármi van, protestnek mindig kell lennie. Aztán, most múlt héten, amikor a magyar kormány jelezte azt a szándékát, hogy végre rehabilitálják a keresztyénséget Magyarországon azzal is, hogy Nagypénteket munkaszüneti nappá teszik, hogy szabadon ünnepelhessünk, felhívott ez a barátom, mondván: püspök úr, most aztán tényleg tiltakozzál! Mire mondtam neki, most aztán nem tudok. Hát miért nem tudsz? ? Azért, mert ezt én kértem.
Mégis, kedves testvérek, az a helyzet, hogy legalább a reformáció óta gyötör minket ez a kérdés. Igen, a reformációban elemi erővel vetődött fel az államhoz, a hatalomhoz, a világi kormányzáshoz, a politikához, az urakhoz való viszonya a keresztyén embernek, mégha mindig is foglalkoztatott és izgatott bennünket ez a kérdés. Éppen ezért nem az adópénzről szóló vitát olvastam fel, Lukács evangéliuma 20. részéből, ahol Jézust provokálva kérdezik, hogy kell-e az Isten gyermekeinek adót fizetni vagy sem. Hiszen a fiak szabadok, és mi Isten gyermekei vagyunk, nekünk a Mennyei Atya parancsol, Ő a főnök, Ő a királyok királya, Ő a fővezér. Vajon, múlandó földi alakoknak, uraknak, akik kivetik az adót, meg a vámot, meg parancsolgatnak, meg rendezkednek, ugyan mivel tartoznánk? De nem ezt olvastam fel, hanem inkább a Hegyi Beszédben foglaltakat, mert ezek is ide vágnak. Jézus egészen érzékletesen mutatja meg számunkra (és éppen a hatodik parancsolat kapcsán ? ne ölj!), hogy nem olyan egyszerű ez a dolog, mint ahogy mi szeretnénk. Annál ez sokkal komolyabb, sokkal mélyebb és sokkal messzebbre mutat. Ha olyan egyszerűre fogjuk a dolgot, hogy mi a protestálás népe vagyunk, és ennyi az egész, megmondom, kedves testvérek, ezzel legfeljebb duzzogó kisgyereket csinálunk magunkból. Abból meg van elég. Vagy idővel talán ki kellene nőni a duzzogásból. Pál szavai segítenek a Jézus szavait is megértetni. Olyan időben írja ezeket a római keresztyéneknek a Római Birodalom központjába, a császár székhelyére, amely kortól mi már nagyon messze vagyunk, ? mondjuk 27 évnyire vagy hatvan évnyire vagy kétezer évnyire. A császár imádtatta magát. A birodalomban, amikor útjára indult a keresztyénség, már a császárok felépítették a pax romana-t, a római békét, megvalósították a nagy társadalmi egyensúlyt, megnövelték a birodalom határait és a császárt megtették Pontifex Maximus-nak, főpapnak. Mi több, úgy nevezték, hogy divus, azaz: isten, isteni. Hódolni kellett neki, istentiszteletet kellett neki bemutatni. Bizony, nagyon gyötörte az első keresztyéneket, hogyan tudnak ilyen viszonyok között, éppen ott, Rómában eligazodni. De mondhatom, sokszor volt olyan a történelemben, idősebbek ismerik is ezt, volt nálunk is úgynevezett személyi kultusz. Amikor Debrecenben a Református Kollégiumot költöztettük, a kémia szertárat is át kellett vigyük az egyik iskolaépületből a másikba. Ott találtunk kis zászlócskákat az 1950-es évekből, ez volt rájuk írva: első helyezés a Rákosi Mátyás születésnapján tartott kémiaversenyen. Én ezt többnyire megúsztam, nekem csak olyan papírom van az 1960-as évekből, hogy Szabó Istvánnak, a Sárbogárdi általános iskola helyesírási versenyén elért első helyezéséért hazánk felszabadulása ünnepén. Dátum: március 15. Hát ilyen slamposan működött az ember önistenítése akkoriban. De félre a tréfával, igen komoly és drámai a kérdése ez a világon való létünknek, hogy Isten megváltott gyermekei hogyan forgolódjanak e világban. Ez a mi egész zarándoklétünk egyik döntő kérdése. Mert mi zarándoknép vagyunk, tudjuk, nincs itt maradandó városunk, nincs maradandó politeiank, nincs maradandó államalakulat, nincs maradandó birodalom, nincs maradandó emberalkotta társadalmi szerkezet, ami mellett mi lehorgonyoznánk, és azt mondanánk, hogy megérkeztünk. Mégis, nagy kísértés, hogy lehorgonyozzunk, és azt mondjuk, hogy itt vagyunk, megérkeztünk, ez a jó.
Mire való az állam? Először is azt mondja Pál apostol, és ezek nagyon fontos szavak: a polgári hatalom: szolga! Ez a forradalom! Nem divus a hatalmasság, nem isten a fejedelem, nem isten ? hanem szolga. Így mondja Pál a felolvasott szakaszban: mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetek rettegtetésére vannak. Akarod pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? ? Cselekedd a jót és dicséreted lesz, mert Isten szolgája ő a te javadra.
Nem tartom véletlennek, hogy Pál apostolt ? aki aztán Rómába jutott, akit elvitték Rómába, hogy igazolja magát a császár ítélőszéke előtt ?, nos, Néró lefejeztette. Ezt mondani Nérónak, hogy szolga, vagy azt hallani, amit a skót reformációban John Knox, a skót reformátor odavágott a skót királynő szemébe: Isten ostoba cselédje?! Én nem vagyok ennyire bátor, kedves testvérek, hogy most elkezdjek ilyen szavakat kiabálni a hatalom felé! De azért mondom: a hatalom szolga. És ebből vezeti le Pál apostol azt a kérdést is, hogy mit szolgál a hatalom? Nem önmagát szolgálja, hanem Istent szolgája a te javadra.
Két dologra kapott mandátumot minden kormányzat, ha igazán betölti a hivatását. Egyrészt, hogy föltartóztassa a rosszat, másrészt, hogy elősegítse, dicsérje, jutalmazza a jót. Akármennyit olvasom a politika-filozófiákat, az államelméleteket, Arisztotelész óta olvassa ezt az európai ember mindenféle változatban, ez a kettő marad, ez a kettő a lényeg, a hatalom ennek a szolgálatában áll. Az evilági hatalom a te javadra szolgál, azzal, hogy föl kell tartóztania a rosszat. Azt mondja Pál éppen itt a Római levél elején, amikor Ádámnak, az embernek a bűnéről beszél, hogy eluralkodott a bűn a világban, elterjedt, mint a ragály, mint egy fertőző betegség, mindannyian át vagyunk vele fertőzve. De Isten az Ő gondviseléséből mégsem azt mondja, selejtesre sikerült a Föld nevű bolygó első változata, mert az elfajult, nosza, elővesszük a kettes változatot! Kezdjük elölről. Hanem Isten gondviselésében tartja ezt a világot és megtart benne minket is egyen-egyenként, külön-külön, mert mindannyian az Ő képmására és hasonlatosságára teremtettünk, és ehhez ad szolgálókat, hogy a rosszat feltartóztassa általuk, a jót pedig elősegítse. Erre való az állam.
És ezért mondja Pál apostol, hogy engedelmeskedjetek a szolgának, vessétek alá magatokat, a szolga is alávetett. Ne csak rettegésből, ne csak félelemből engedjetek! A keresztyén megfordítás másban van. Az, hogy megtartom a törvényt, mert különben lefülel a rendőr, inkább befizetem az adót, mert rámjönnek a fináncok, inkább megtartom a törvényeket, mert bíróságra visznek ? ez mindenkire áll! Hanem azt mondja: lelkiismeretből tedd. És ide kapcsolódik az, amit Pál apostol Jézustól megértett a Hegyi Beszédben, amikor arról beszél Jézus, hogy mi az első, amikor az oltárhoz viszed az áldozatodat. Megyünk Istenhez, hogy segítsen meg bajunkban, küzdelmeinkben, hiszen van haragos elég, és van nyomorúság is elég, és segítség kellene, Istennek kell elrendeznie körülöttünk és bennünk a zűrzavaros dolgokat ? nos, azt mondja Jézus, ha ekkor eszedbe jut, hogy van valaki, akinek ellened panasza van, nem neked valaki ellen, hanem valaki, akiről tudod, hogy ellened panasza, bánata, sértettsége, félreértése van, akkor hagyd ott az oltárnál az áldozatot. Menj el, először békülj ki vele, és utána menj vissza és mutasd be az áldozatodat. Sőt, hozzáteszi Jézus: és amíg az ellenségeddel úton vagy, mutass iránta jóindulatot, gyorsan békülj ki vele, engeszteld meg, győzd meg arról, hogy te a jóakarója vagy, mert ha már odaértek a bíró elé (mert ez az út a bíróhoz vezet), netán még rád bizonyítja panaszát, rád bizonyítja, hogy te vagy a hibás, a bíró pedig átad poroszlónak, a poroszló pedig börtönbe vet, és bizony megfizetsz az utolsó fillérig. Békülj ki, amíg az úton vagy.
Aztán így folytatja Jézus: mondom nektek, hogy ha valaki gonoszt gondol az ő szívében atyafia ellen, ha valaki azt mondja felebarátjának ráká ? bolond ? vagy azt mondja testvérének, hogy ostoba, az méltó a gyehennára. Tudjuk Jézustól, a szív teljességéből szól a száj. Engedj hát azoknak, engedj a szolgáknak, a lelkiismeretért, engedj a szolgának, akit vagy amit, mert lehet az személy vagy intézmény, azért rendelt az Isten, hogy betölthesd azt a szép törvényt, amit így fogalmaz az apostol: senkinek semmivel ne tartozz, csak azzal, hogy szereted. Senkinek semmivel ne tartozzatok.
Hogy lehetséges ez, kedves testvérek? Úgy, hogy megfizetünk, megfizetjük az adót, kifizetjük a vámot, megadjuk a tiszteletet, megadjuk a tisztességet, ha kell, akkor a félelmet ? senkinek semmivel nem tartozunk. Micsoda szabadság ez! Akinek van adóssága, száz forint, egy forint, egy ígéret, egy elkötelezés, és még nem ért a végére, az tudja, miről beszélek. És bizony, mindannyiunknak van adóssága. Nos, felszabadulni és egészen Isten gyermekeként tenni és cselekedni a jót, ezért tartóztatja fel Isten a rosszat, ezért rendelt polgári hatóságot, ezért adja meg ennek a rendjét.
Mert végül mégis csak föl kell tenni a kérdést, hogy értjük mi azt, amit Pál apostol a római keresztyéneknek mondott, ott, a nérói időkben, amikor istenként meg zseniként meg világteremtőként ünnepeltette magát egy őrült uralkodó. Igen, ilyeneket kellett írni. Továbbá, értjük, hogy ott, ahol diktatúra vagy személyi kultusz van, ahol üldözik a keresztyéneket, és nagy bajban vannak (ahogy volt az a kommunizmusban), nos, ott akkor kinyitjuk a Római levélnek ezt a részét és próbáljuk megérteni a dolgainkat. De amikor a külső körülmények között is szabadok vagyunk? Mert most azok vagyunk, és nem kell elhinni azoknak a szavát, akik azt kiabálják, hogy rabigában nyög az ország! Most szabadok vagyunk. Annyira szabadok, hogy még igazán bele sem kóstoltunk, milyen felelősséggel jár a szabadság. Tehát mégis, ha szabadok vagyunk, ugyan miért rendeljük mi magunkat a hatalom alá? De itt Pál egy olyan szót használ, amit érdemes mindannyiunknak megfontolni. Görögül mondom, de magyar füllel is sokan meg fogják hallani ebben a szóban a lényeget. Pál hüpotagmáról beszél, ez az alárendelés, az engedelmesség. A tagmába nyugodtan bele lehet hallani azt a szót, hogy taxisz, ez az adó. És bele lehet hallani azt, hogy taktus: a zenészek tudják, mi a taktus. És a nyelvész belehallja azt, hogy szintaxis: mondatrend. A természettudós pedig belehallja azt, hogy paradigma: egy kémiai, biológiai folyamat rendje, egy matematikai képlet. Erről beszél itt az apostol: a rendről. És ez a rend, ez az isteni taktus, ez az isteni paradigma, ez az isteni szintaxis, ez mind a gondviselés világába tartozik. Ezért mindig az a kérdés, hogy a gondviselés világa túlmutat-e önmagán. Elragyog-e reggel a felkelő nap fénye az isteni titkokig? És amikor vesszük Isten áldó esőjét, megérezzük-e azt, hogy Isten jóságából jön? Vagy amikor azt mondom, hogy vannak a történelemnek vigasztaló, jó és szerencsés korszakai, például, amikor megúszunk egy háborút, megsejtünk-e benne valami isteni igazságot? Mi magyarok, kis nép vagyunk. Igen, tudom, dicsőség volt egykor magyar huszárnak lenni, de a mai világban mi magyarok csak szüntelenül imádkozhatunk, hogy a nagyok össze ne csapjanak itt a fejünk fölött, mert úgy eltaposnak bennünket, hogy nyomunk se marad. És ha megérezzük a békességben Isten áldását, akkor nyomban érkezik a kérdés, hogy elvezet-e bennünket ahhoz a személyes Isten-kapcsolathoz, amelyről az egész Római levél szól? Pál itt egyértelműen azt mondja, hogy igen. Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek, mert aki szereti felebarátját, a törvényt betöltötte.
A 16. században egy svájci reformátor, Bullinger Henrik vigasztaló levelet írt a magyar református lelkipásztoroknak. A sok hányattatás közepette keresték meg testvéri szóra. Már itt volt a török, dúlták, pusztították, fosztogatták az országot, vegyesen kellett élni. Föltették hát a magyar lelkipásztorok a kérdést, hogy nem lenne jobb kivándorolni és egy szabad országot keresni, elmenni, mondjuk Zürichbe, Svájcba, Angliába, Németalföldre, ahol mégis csak valamiféle nagyobb szabadság él, vagy éppen valami ügyeskedéssel, manőverrel, ellavírozgatni itthon a dolgokban? Ez a tudós svájci reformátor ? néha Svájcból is jön jó, kedves testvérek ? azt válaszolta, hogy két dolgot kell megfontolni, mert mind a kettő igaz. Az egyik az, hogy méltók vagytok-e a keresztyén nevezetre, és nem azért állott-e be ez a katasztrófa, mert Isten a bűneitek miatt sanyargat benneteket, hogy megtérjetek?! Vajon, nem az Ő ítélete-e és ostora-e, hogy a török kezébe adta az uralmat Magyarországon és azt csinál a konstantinápolyi szultán, amit akar? Persze, nem azért, mert a Mohamed hite jobb lenne egyáltalán, hanem azért, hogy ez a szolga, ez a konstantinápolyi szolga (minden hatalom Istentől adatott!) Isten iránti engedelmességre tanítson meg benneteket. Mert régi igazság, hogy amit az ember jószántából, lelkiismeretből nem tesz meg, azt az Isten majd gonosz és rettenetes szolgákkal vasalja be rajtunk. Tudjuk ezt. De mondott egy másik igazságot is ez a zürichi reformátor és ez éppoly fontos, mint az előző, sőt, a kettőt csak együtt lehet mondani. Azt is elmondja, hogy a jó lelkiismeretért adjátok meg a töröknek is az adót, sőt, Jézus szava szerint imádkozzatok érettük, mert Jézus azt mondja, hogy imádkozzatok ellenségeitekért és boldog reménységgel hordozzátok, hogy ha hitetekért üldöztetést kell szenvednetek. A kettő együtt: Isten szolgája a te javadra van, úgy is, hogy a fenyegetésével, a hatalmával, a kardjával, az ítéletével, a bírójával, a poroszlójával, a tömlöcével rákényszerít, hogy ne tedd a rosszat. És szolga, aki láthatóvá teszi Isten igazi jó akaratát, hogy szabad szívből, nem szolgaként, hanem gyermekként, szabad szívből, nem alávetettként, hanem Isten szövetsége tagjaként cselekedd a jót, töltsd be a törvényt ? mert aki szereti felebarátját, az a törvényt betöltötte.
Nem az utópiák világába tartozik kedves testvérek, hogy majd egyszer nem lesz állam, meg törvény, meg bíró, meg börtön, meg poroszló. Ez nem utópia, hanem ez Istennek ígérete az eljövendő Istennek országára nézve. De addig mi még zarándokok vagyunk és keressük az örökkévalót itt, e földi tereken, ahol nincsen maradandó városunk ? mégis azoknak, akiket Isten a mi szolgálatunkra állított be, nemcsak félelemből, hanem lelkiismeretből is tartozunk engedelmeskedni. Ámen

Imádkozzunk!
Kérünk, Mennyei Atyánk, taníts meg gondviselésed eszközeit nem megvetni, hanem azokkal jól és helyesen élni. Taníts meg arra, hogy miközben kegyelmeidet, irgalmasságodat, bűnöket feltartóztató gonosz, hátráltató, nagy munkád javait ízleljük, hogy mindezekben az eljövendő világ erőit is megkóstolhassuk. Taníts meg arra, hogy miközben örömmel vesszük áldásaidat, mindezeket úgy tekintsük, hogy velük egy eljövendő világra készítesz fel. És bocsáss meg, Mennyei Atyánk, hogy annyi mindennel vagyunk még adósak, ? adósok embertársaink iránt, adósok a velük való megbékéléssel, a tiszta élettel, adósok a jó szóval, adósok elhamarkodott ítéleteink visszavonásával, s leginkább adósok a szeretet törvényének betöltésével. Formálj bennünket Szentlelked által Jézus Krisztusra való hasonlatosságra. Formálj, hogy mindenben megvizsgáljuk és megértsük mi a Te jó, kedves és tökéletes akaratod. És adj készséget, hogy szívünk szabad elhatározásából, megváltásodért való hálás elkötelezésből igyekezzünk a jót cselekedni, szeretetednek törvényét betölteni. Adj nekünk erőket, Mennyei Atyánk, hogy elvigyük vigasztalásodat gyászoló testvéreinkhez, hogy hirdessük nekik a feltámadott Krisztus dicsőségét és meghívásukat az új életre. Lelked által hatalmasan vigasztald a gyászolókat és szomorkodókat. Kérünk Urunk a betegeink gyógyulásáért. Te, aki elküldötted Krisztusodat, aki a fájdalmak és betegségek ismerője volt, jól látod az ember gyengeségét, gyógyító képességeink végességét, adj gyógyulást, szabadulást, enyhülést testvéreinknek és hozd őket közénk vissza, hogy velük együtt dicsérjünk és magasztaljunk Téged. Hálát adunk Urunk, hogy békében élhetünk, és kérünk, tarts és őrizz meg bennünket ebben a békességben, távoztass háborút, csillapítsd a hatalmasok indulatát, a népek zajgását, teremts békét a mi időnkben itt, most a földön, oltalmazz bennünket. Adj jó reménységet nekünk, gyermekeinknek, unokáinknak, az eljövendő nemzedékeknek, hogy itt, áldásaidat véve, szereteted törvényét betöltve dicsérhessünk és magasztalhassunk. Kérünk Krisztusért, hallgass meg bennünket. Ámen