72 óra kompromisszum nélkül

A Budahegyvidéki Református Egyházközség ifjúságából néhányan Únyban töltöttünk egy októberi hétvégét a 72 óra kompromisszum nélkül alkalmából.  Ez az ökumenikus kezdeményezés arról szól, hogy szerte az az országban önkéntes csoportok látnak el különböző feladatokat, kompromisszum nélkül vállalva azokat.

Vagyis az egyes csapatok résztvevőinek nagy része, nem is tudja meg csak a legutolsó pillanatban, hogy mit is kell csinálnia.

Mivel szerettük volna az őszi ifjúsági hétvégét ennek keretében eltölteni (nem csak napközben ott lenni), magunknak szerveztünk feladatot, melyben nagy segítségünkre volt Rácz Tibor egykori beosztott lelkészünk.  Így kerültünk a Carino Lovas SE pályájára.  Kezdetben picit aggódtam, hogy biztos jó helyre megy-e a segítség? Egy lovas klubnak mi szüksége van rá? Nem tudnánk-e valami hasznosabb helyet találni?  De végül az aggódás teljesen feleslegesnek bizonyult.  Nagyon szimpatikus embert ismerhettünk meg az egyesület vezetőjében, Dedyben.  Úny egykor híres volt az itt rendezett lovas derbikről, majd pénzügyi okok miatt mára csak a pálya illetve az azt bérlő lovas klub őrzi ennek emlékét. A pályán lovas oktatás zajlik, illetve az egyesület segít egy mozgássérült lánynak, lovagoltatja a helyi iskolásokat, gondozza a pálya környezetét.

Pénteken még nem dolgoztunk, szétnéztünk a faluban, megnéztük a templomokat, a csigaházakból épített Halászbástyát, fociztunk alufóliával illetve pohárszerzés ürügyén természetesen sört is kellett igyunk a kocsmában 🙂 A szállásunkat az önkormányzat biztosította, a kocsma mögött található kultúrház színpadán aludhattunk. A szombat és a vasárnap munkával telt.  Feladatunk a régen nem használt lelátó letakarítása volt (gazolás, elkorhadt ülődeszkák leszedése, a lelátó lesöprése) valamint a pálya egy része körül a felgyülemlett szemét és avar összetakarítása valamint egy kis festés és a futtató felkapálása volt.  Ebédet mindkét nap Dedy édesanyja készített, vasárnap almás pitével megfűszerezve azt.  Természetesen egyéb fűszereket is használt az étel elkészítéséhez 🙂  Jó hangulatban telt a munka, a fadeszkák dobálását különösen élvezte mindenki 🙂 Persze még lenne ott sok feladat, de ennyi fért bele a pár napba.    Szombat délután lovagoltunk egy kicsit, de egyébként is gyakran ez a mégis megbotló állat volt a beszélgetések témája, elég jól megbarátkoztunk velük 🙂 Esténként vacsora után a napi igéről beszélgettünk.
Tényleg örülünk, hogy ott lehettünk és ők is hálásak voltak, az elvégzett munkáért. Dedy úgy fogalmazott:  “Mi nem is értjük ezt!”. Hogy kik vagyunk, miért csináljuk? Örült nekünk!  Nem érti, mert szokatlan a világtól, hogy valamit úgy ad, hogy nem kap érte semmit. Pedig ők is ezt teszik. A mozgássérült gyermekkel, az iskolásokkal és még másokkal is. Ahogy több ezren tették ezt rajtunk kívül azon a hétvégén és tapasztalhatták meg, hogy az önzetlen segítségen rajta van Isten áldása!