Vincze Béla

Édesanyám református (gyülekezetünk tagja), édesapám katolikus volt, testvéreimmel mind a négyünket itt a budahegyvidéki református gyülekezetben kereszteltek, ide jártunk gyermekistentiszteletre. Később az egész család a pasaréti gyülekezetbe járt, én ott konfirmáltam. Itt kezdett hitem nyiladozni, melynek erősödését, ismételt megújulását azóta is fontosnak tartom.
Közel húsz éve költöztem vissza a kerületbe, azóta ismét gyülekezetünket érzem református otthonomnak. Itt kötöttünk házasságot, feleségem római katolikus, így a családban (is) van módom megélni az ökumenét.
Két nagyobb fiunk a Baár-Madas diákja, lányunk a Gyökössy Endre Óvodába jár, legkisebb fiunkat nemrég kereszteltük templomunkban.
Néhány éven keresztül feleségemmel szerveztük a gyülekezetben, a kerületi kezdeményezéshez csatlakozva, a Betlehemépítést.
Első presbiteri ciklusomban részt vettem a missziói bizottságban, egy időben a diakóniai munkacsoportban. Újabban az építési bizottság tagja vagyok.
Mérnöki tudásomat és tapasztalataimat az előttünk álló templombővítés munkálatainál remélem hasznosítani.