Szülővé válni

Évről évre egy-egy református templom megépítését segíthetjük adakozásunkkal október utolsó vasárnapján. Ebben az évben egy teljesen új templom megépítésére gyűjtünk.
A nyíregyháza-örökösföldi reformátusok tizenhat éve egy lakótelepi iskolában tartják istentiszteleteiket, de már nagyon szeretnének egy valódi lelki otthont. Templomukat egy panelrengeteg és egy kertváros határárán építenék meg. Azért van szükség új templom építésére, mert Nyíregyházán 19 ezer református él, a városi egyházközség pedig az egyik legnépesebb az országban, csaknem 1500 választói névjegyzékbe felvett gyülekezeti taggal.
Az örökösföldi gyülekezet plántálásában és a gyűjtésben sokat segít a Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség, de a templom megépítéséhez szükség van az egész magyar református közösség segítségére.
Legyen az adomány a reformáció kezdete 500. évfordulójához méltó egyéni és közösségi áldozatvállalás, közös teherhordozásunk és egymás segítésének szép példája.
Tavaly az esztergomi gyülekezet új templomának befejezését segítettük. Ezúton is köszönjük múlt évi adományokat, ami hozzájárult ahhoz, hogy az esztergomiak mintegy 18,5 millió forintot fordíthassanak a templomukra.

Bővebben itt és itt olvashatunk a gyülekezetről.