Missziói munkaterv 2016

MISSZIÓI MUNKATERV A 2016. ÉVRE

Bevezetés

A Budahegyvidéki Református Egyházközség Missziói Bizottsága a Magyarországi Református Egyház 1995. évi II. törvénye (Missziói Törvény, a továbbiakban MT) 10.§ (1) bek. alapján 2015. november 30-án megtárgyalta és a presbitérium elé terjeszti a 2016. évre vonatkozó munkatervet.

A gyülekezet küldetés-nyilatkozata:

A Jézus Krisztus követésére és szolgálatára szóló elhívásnak engedelmeskedve az evangéliumot hirdetjük Budahegyvidéken, református hitvallásaink alapján, a Magyarországi Református Egyház részeként. Lelki-hitbeli, testi-anyagi és szellemi-intellektuális talentumainkkal Isten dicsőségére és az egész egyház javára kívánunk élni.

Középtávú céljaink:

Az egyházközség életében fontos feladat, hogy megőrizzük és továbbfejlesszük az igehirdetés, a diakónia és a lelkigondozás meglévő feltételeit. Konkrétan továbbra is szükséges szervezni az istentiszteleti ügyeletek ellátását, a presbiterek sákramentumok körüli szolgálatait és a cserkészcsapat életének figyelemmel kísérését. A presbitereknek ügyelniük kell a jó egyetértésre, lelkészeink és előljáróink életére és segítségükre kell sietni, ahol szükséges.

A 2016. évnek is folyamatos missziói feladata a kötelező hit- és erkölcstan oktatáshoz kapcsolódik. Presbitereinknek folyamatosan ki kell venniük a részüket a szülők/nagyszülők meggyőzése terén arról, hogy az elsődlegesen bevezetendő kötelező erkölcstan helyett a gyermekek a hit- és erkölcstant válasszák az általános iskola osztályaiban. Azokban az osztályokban, amelyekben csak később válik kötelezővé ez a tantárgy, bíztatnunk kell a gyermekeket arra, hogy vegyenek részt a fakultatív hittan oktatásban, ami ugyan némi áldozatot is követel gyermektől, szülőktől egyaránt, de felkészíti a gyermekeket a kötelező hittanoktatás tartalmára is. Keresni kell a kapcsolatot a református pedagógusokkal, hogy érezzék a gyülekezet támogatását felelősségteljes munkájukban.

Odafigyelés szükséges a presbitérium részéről az ifjúsági munkára, a konfirmációs előkészítő alkalmakra és az ifjúsági táborokra; élen kell járniuk az ifjúság és az idősebb nemzedékek közötti kapcsolat erősítésében. Honlapunkat naprakészen kell tartani hírekkel, a gyülekezeti alkalmak menetrendjével, prédikációk írott és/vagy hallgatható formáinak hozzáférhetővé tételével, friss beszámolókkal stb.

A 2016. évre vonatkozó céljaink:

Készülve a reformáció 500 éves centenáriumára, munkálkodni kell a gyülekezet református identitásának elmélyítésére hitvallásaink és a reformáció egyháztörténetének, nagy reformátoraink életének a tanulmányozása útján.

Támogatjuk kisebb imádkozó közösségek létrejöttét és rendszeres találkozóit, amelyek a Szentlélek segítségét kérve, hordozzák gyülekezetünk gyarapodását a megtérőkkel, betegeink és öregjeink gondozását, a gyermekek és az ifjúság közötti munkát, vidéki gyülekezet patronálását, konfirmandusaink elkallódása elleni küzdelmet. Keressük a módját a korábbi határon túli kapcsolataink megújítására.

Az eddigi gyakorlatnak megfelelően szeptember hó folyamán felül kell vizsgálni a 2016. év őszén kezdődő tanév hitoktatási és konfirmációs rendjét az akkori feltételeknek megfelelően.

Megtiszteltetést, örömet és felelősséget jelent az egyházközség lelkészi és világi missziói munkásai számára, hogy az egyházközség lelkipásztora a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi elnöke és a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának professzora. A fokozott szolgálati teher miatt a presbitériumnak és a gyülekezeti munkatársaknak a közegyház érdekében meg kell tenniük mindent, hogy vezető lelkipásztoruk eleget tehessen püspöki és professzori tisztségéből fakadó kötelezettségeinek.

A 2016. évi missziói munkaterv öt részre osztható:

I. Gyülekezeti misszió [MT 1.§ (1)],

II. Belmisszió [MT 1.§ (2)],

III. Külmisszió [MT 1.§ (3)],

IV. Egyéb missziói ágak [MT 11. és 12.§]

V. Személyi feltételek

I. Gyülekezeti misszió

1. Gyülekezeti alkalmak [MT 5.§ (1)]

A gyülekezeti rendszeres alkalmakat a következő táblázat mutatja:

Nap

Alkalom

Időpont (óra)

 

Vasárnap

Konfirmációi előkészítő I. (tanévben, pünkösdig a VII. osztályos fiataloknak)

  8:30

 

Istentisztelet

10:00

 

Gyermekőrző

 

Gyermek-istentisztelet óvodásoknak, alsó- és felső osztályosoknak

 

Esti istentisztelet

18:00

Gyászistentisztelet (minden hónap utolsó vasárnapján)

Hétfő

Presbiteri bibliaóra (minden hónap első hétfőjén)

18:00

Kedd

Baba-mama kör

10:00

Gyülekezeti bibliaóra

18:00

Ifjúsági kórus

19:00

Csütörtök

Diakóniai bibliaóra (Naómi-kör)

10:00

Hétközi istentisztelet

18:00

Felnőtt konfirmációi előkészítő

18:30

Péntek

Konfirmációi előkészítő II. (tanévben, pünkösdig a VIII. osztályos fiataloknak)

17:30

Ifjúsági bibliaóra

18:30

1.1. Gyülekezeti istentiszteletek:

Lásd a fenti táblázatban. Vezérfonal: Bibliaolvasó kalauz

Az öregotthonokban és a kórházakban tartott istentiszteleteket lásd az I.5.4. és a II. 5. pontban.

Minden hónap utolsó vasárnapján megemlékezés a tárgyhóban elhaltakról.

Istentiszteleteinken alkalmanként a gyülekezeti énekkar ill. alkalmi kamara-együttes, a Baár-Madas, ill. a Lónyai Református Gimnázium énekkara; igehirdetőként a Teológiai Akadémiák valamelyik professzora, külföldi vendég-igehirdető, legátus vagy más meghívott lelkész is szolgál.

A vasárnap 10 órai istentisztelet előtt kántorunk gyülekezeti énektanítást végez, melyen az aznapi énekek közül a kevésbé ismert zsoltárokat és dicséreteket gyakoroljuk.

Presbitereink ügyeleti szolgálatot vállalnak az istentiszteletekhez kapcsolódóan, melynek során köszöntik az érkezőket, őrködnek az előtérben istentisztelet alatt, felvilágosításokkal állnak az érdeklődők rendelkezésére, amelyhez írásos anyagot kapnak a lelkészi hivatalban, rosszullét esetén segítséget nyújtanak, az istentisztelet végén perselyeznek és megszámolják annak eredményét. Szükség esetén egy-egy presbiter ügyeletet vállal a pénztárnál is. Ennek szervezését egy presbiterünk vállalta magára.

A vasárnap délelőtti istentiszteletekről kazettás és digitális hangfelvétel készül; a kazettátt kívánságra eljuttatjuk idős, beteg, ágyhoz kötött gyülekezeti tagjainkhoz. A digitális hangfelvételt interneten tesszük meghallgathatóvá ill. letölthetővé (lásd II.3.4.).

1.2. Bibliaórák: lásd a „Gyülekezeti alkalmak” táblázatát.

1.3. Imaközösségek

            a vasárnap délelőtti istentisztelet előtt, a lelkipásztor(ok) és presbiterek részvételével,

            bibliaórák és csendesnapok végén

1.4. Ünnepi istentiszteletek:

Újév napján                                    10:00 órakor

Nagypénteken                                  10:00 órakor és este, 18:00 órakor

Húsvét első napján                           8:00 és 10:00 órakor, valamint este, 18:00 órakor

Húsvét másodnapján                        10:00 órakor

Pünkösd első napján                         8:00 és 10:00 órakor (konfirmáció), este 18:00-kor

Pünkösd másodnapján                     10:00 órakor

Reformáció emlékünnepén (okt. 31.) 18:00 órakor (az evangélikus testvérekkel és a Budapest-Svábhegyi Egyházközséggel közösen, helyszín váltással)

Karácsony első napján                      8:00 és 10:00 órakor, valamint este, 18:00 órakor

Karácsony másodnapján                  10:00 órakor

Az év utolsó napján                          18:00 órakor

Állami ünnepnapokon esetenként hirdetve.

1.5. Nagyheti alkalmak

Esténként bűnbánati istentiszteleteket tartunk, melyek közül a nagycsütörtöki alkalom passiójáték az ifjúság szolgálatával.

1.6. Gyermekek közötti szolgálatok

A vasárnap 10:00 órai istentiszteletekkel párhuzamosan, a még nem konfirmált gyermekeink részére gyermek-istentiszteletet tartunk, alkalmas gyülekezeti munkások bevonásával. Az igehirdetés előtti énekig a karzaton együtt vagyunk, majd átvonulnak a gyermekek a gyermek-istentiszteletre, ahol külön csoportban vannak az óvódások és az alsó és felső tagozatosok.

Az óvodás korú gyermekeknek a fenti időben gyermek-istentiszteletet, a kisebbeknek, gyermek-őrzést biztosítunk az alagsori teremben. A gyermekekre az ifjúsági bibliakör tagjai és szülők vigyáznak.

1.7. Jegyesoktatás

Lelkipásztoraink 4 alkalomból álló felkészítő beszélgetésre hívják a házasulandókat az esküvő előtti hetekben. A lelkipásztor javaslata alapján egy-egy gyülekezeti házaspár is meghívja őket beszélgetésre.

1.8. Énekkari és zenei szolgálat

Továbbra is fenntartjuk az ifjúsági énekkar szolgálatát és időnként felkért művészek instrumentális szolgálatait kiemelt alkalmakon.

2. Sákramentumok kiszolgáltatása [MT 5.§ (2)]

2.1.Úrvacsora

            minden hónap első vasárnapján 10:00 órakor

            nagy egyházi ünnepek első napján mindkét délelőtti, másodnap a délelőtti istentiszteleten,

            a Reformáció Emlékünnepén az esti istentiszteleti alkalmon,

            Mártonhegyi úti otthon:                      minden nagyobb egyházi ünnep előtt 14:30 órakor,

                                                                        de kérésre máskor is, egy-egy otthon-lakó részére

Az úrvacsorás vasárnapi istentiszteletet megelőző héten a csütörtök esti istentisztelet egyúttal úrvacsorai felkészítő bűnbánati alkalom.

Abban az esetben, ha nagy egyházi ünnepeink valamelyike a hónap első vasárnapját megelőző hétre esik úrvacsoraosztással, úgy az első vasárnapon úrvacsorát nem osztunk.

Gyülekezetünk tagjai, presbitereink és ifjúságunk szolgálatot vállalnak a poharak töltése, az úrasztalra készítése és elmosása, valamint az úrvacsora vételi rendjének betartása terén.

2.2. Keresztelés

Keresztelést a templomban – hacsak indokolt más kívánság nincs a helyre és az időpontra nézve – a vasárnapi istentiszteletek elején végzünk. Presbitereink irányítják és kísérik a szülőket, keresztszülőket a keresztelésnél. Egy lelkipásztor otthonában látogatja meg a gyermekes családot, ahol a szülőkkel, keresztszülőkkel beszélget.

3. Gyülekezeti evangélizációs alkalmak [MT 5.§ (3)]

Egyhetes evangélizáció advent első vasárnapját megelőző héten, hétfőtől péntekig, vasárnap úrvacsorával.

4. Hitoktatás és konfirmációi előkészítő alkalmak [MT 5.§ (4)]

4.1. Iskolai fakultatív hittanórák és kötelezően vállalt hit- és erkölcstan órák:

                        az Arany János                                    ált. iskolában,

                        a Fekete István (speciális)                   ”         ”        ,

                        a Kós Károly                                       ”         ”        ,

                        a Kiss János altb. u.-i mindkét            ”         ”        ,

                        a Németvölgyi-úti                               ”         ”        ,

                        a Tamási Áron                                     ”         ”        ,

            Tanrendi órabeosztás tanévenként az iskolaigazgatóval való egyeztetés szerint.

4.2. Óvodai hittanórák: az ELTE Gyakorló Óvodájában, a Táltos, a Táltos Csikó és a Mackós óvodában. Az óvodai hitoktatókat szakmai továbbképzésben részesítjük.

4.3. Szülői értekezletek

Tanévenként szükség szerint a családokkal való megismerkedés, a hitoktatással kapcsolatos témák megbeszélése és a többi családtag hívogatása végett.

4.4. Konfirmációi előkészítőket lásd az 1. pontban, a „Gyülekezeti alkalmak” táblázatában.

5. Családlátogatás, szolgálatok öregotthonban [MT 5.§ (5)]

5.1. Lelkipásztori családlátogatás

A lelkipásztorok a diakónus, esetleg egy-egy presbiter vagy más gyülekezeti munkás kíséretében rendszeresen látogatják az egyháztagokat.

5.2. Megkeresztelt gyermekek, új házasok látogatása

Az anyakönyv alapján kigyűjtött címeken a megkeresztelt gyermekeket ill. szüleiket a keresztelés évfordulóin igés képeslappal köszöntjük, hívogatva őket alkalmainkra. Lehetőség szerint felkeressük a gyülekezet területén élő szülőket és megkíséreljük bevonni őket a gyülekezet életébe, illetve a megkeresztelt gyermekeket hívjuk hitoktatásra, gyermek-istentiszteletre, majd konfirmációi előkészítőre. Célul tűzzük ki, hogy megkeressük a nálunk házassági fogadalmat tett és területünkön élő ifjú házaspárokat.

5.3. Szolgálatok a konfirmációra készülő és konfirmált fiatalok felé

Beosztott lelkészeink meglátogatják és hívogatják a konfirmációs előkészítőre járókat és a nemrég konfirmáltakat az alkalmakra és a nyári táborokba.

5.4. Idősek otthonában és betegek között végzett szolgálatok

A Mártonhegyi-úti Idősek Otthonában Gyülekezetünk lelkipásztora minden hó utolsó csütörtökjén du. 16:00 órakor, valamint esetenként a I.2.1. pontban említett úrvacsora-osztás alkalmával tartanak istentiszteletet. Karácsonykor az ifjúság tagjai, Anyák napján a Gyökössy-óvoda gyermekei műsorral köszöntik az időseket. Kérésre beteg vagy mozgásképtelen testvéreink meglátogatásakor rövid házi istentiszteletet is tartunk, ill. alkalmanként úrvacsorában is részesítjük őket

5.5. Telefonos családgondozás

A diakónus, ill. esetenként a csütörtöki diakóniai bibliaóra résztvevői rendszeresen telefonon megkeresik elérhető egyháztagjainkat, érdeklődnek életük folyása felől és hívogatják alkalmainkra, vagy javaslatot tesznek arra, hogy diakónusunk munkatervébe látogatásuk belekerüljön.

5.6. Látogatók képzése

Az előző évben elkezdett képzés folytatódik a látogatásokban részt vevők szolgálati szempontjainak az elsajátítására.

6. Presbiteri és gyülekezeti csendesnapok, bibliaiskolák [MT 5.§ (7)]

6.1. Presbiteri csendesnapok

A presbiterek és családtagjaik közelebbi megismerése, lelki közösségének erősítése és a feladatokra való közös felkészülés érdekében tavasszal, húsvét után presbiteri hétvégét szervezünk valamely egyházi üdülőben, ahol beszélgetünk a gyülekezet aktuális kérdéseiről és terveiről.

Június 14-én presbiterek vasárnapja lesz, megfelelő igehirdetéssel.

6.2. Gyülekezeti találkozók

Nyáron, később meghatározható időpontban gyülekezeti hétvégét tartunk a Tahi konferencia-központban. Ezen kívül gyülekezeti kirándulásokat és csendesnapokat is szervezünk.

Keressük az alkalmat és az egyetértést más református gyülekezetekkel legalább egy közös csendesnap és szeretetvendégség keretében való találkozásra (lásd a IV.4. pontot is)..

6.3. Presbiteri bibliaóra (lásd a I.1.2. pontban)

6.4. Bibliaiskola

Presbitereink és érdeklődő gyülekezeti tagjaink a Presbiteri Szövetség Bp.-Déli Területi Szervezete által rendezett egyházmegyei továbbképző bibliaiskolán vesznek részt.

II. Belmisszió

1. Ifjúsági munka [MT 6.§ (2)]

1.1. Ifjúsági délutánok

Legalább 2 alkalommal vasárnap délután, lehetőség szerint meghívott előadók szolgálatával, film vagy video vetítéssel.

1.2. Ifjúsági istentiszteletek

Minden évben legalább kétszer: tanévzáró és tanévnyitó alkalmával. Ezeken bemutatjuk konfirmandusainkat is a gyülekezet részére.

1.3. Egyéb ifjúsági alkalmak

Lehetőség szerint minden ifjúsági csoport részére szervezünk kirándulásokat, családi és kultúrális programokat.

A nyár folyamán mindegyik ifjúsági csoport, valamint a folyó évben konfirmáltak részvételével szervezünk tábort ill. csendeshetet, a gyülekezet ifjúsági munkásainak a bevonásával. Gyülekezeti hétvégét szervezünk családoknak, melyre gyermekeikkel jönnek.

1.4. Cserkészet

Gyülekezetünk lelkészei és presbiterei közreműködnek a Szenci Molnár Albert cserkészcsapat részére szervezett áhítatokon és egyéb alkalmakon. Cserkészeink közreműködnek az ifjúsági istentiszteletek, évnyitók és évzárók alkalmával díszőrség adásával, alkalmak rendezésének munkájában, valamint diakóniai szolgálatokat végeznek betegek, öregek gondozása terén.

1.5. Szupplikáció

Évente egyszer meghívjuk a Baár-Madas Gimnázium és Általános iskola, vagy a Kispest-Rózsatéri Általános Iskola énekkarát, istentiszteleti szolgálatra és ez alkalommal gyűjtést rendezünk az iskola javára.

1.6. Kapcsolatépítés a nemzedékek között

Presbitereink keresik az alkalmat, hogy meglátogassák az ifjúsági táborokat, a cserkészek gyűléseit és személyes ismeretségek útján figyelemmel követik az ifjúság gyülekezeti életét.

2. Temetési szolgálatok [MT 6.§ (4)]

A temetéseken Igével és annak magyarázatával igyekszünk evangéliumot hirdetni a gyászolóknak és mindazoknak az együttérzőknek, akik talán máskor nem találkoznak Isten üzenetével.

Minden hónap utolsó vasárnapjára, az este 6 órás istentiszteletre külön elhívjuk azokat a gyászolókat, akiknek hozzátartozóját abban a hónapban temettük el. Ebben az évben, decemberben ez karácsony első napjára esik, amikor az abban az évben elhunytakra emlékezve, hirdetjük a vígasztalás evangéliumát a gyülekezetnek.

3. Iratterjesztés és egyéb tájékoztatási eszközök [MT 6.§ (4)]

3.1. Újság, folyóirat

Gyülekezetünkben továbbra is végezzük a következő folyóiratok terjesztését:

            Reformátusok Lapja, Presbiter

3.2. Könyvek, evangéliumi füzetek

Iratterjesztésünk állományát rendszeresen feltöltjük Bibliákkal, énekeskönyvekkel, a Kálvin-Kiadó és – válogatva – más kiadók kiadványaival.

A múlt évekhez hasonlóan, díjmentesen kívánunk Bibliát juttatni konfirmáló fiataljainknak, hittankönyveket hitoktatásra járó gyermekeinknek, továbbá bevezető jellegű könyveket a megkeresztelt gyermekek szüleinek. Évente egy-egy alkalommal meghívjuk a Kálvin ill. a Harmat kiadó munkatársait, hogy gyülekezetünkben rendkívüli könyvterjesztő napot tarthassanak. Rendszeresen utólag írásban is megjelentetjük a vasárnapi prédikációk és az evangélizáció szövegét. Az elnökség és a presbitérium közös feladata, hogy az egyházfi személyének változása miatt keressen olyan testvért, aki az iratterjesztés szolgálatát folyamatosan vállalja.

3.3. Hírlevél

Legalább negyedévenként adunk ki hírlevelet “Hegyvidéki harangszó” címmel a gyülekezet életéről és aktuális kérdéseiről. Ebben állandó rovataink az igei elmélkedések, híradás a külmisszióról, a gyülekezet területén élő közismert gyülekezeti tagjaink megszólaltatása.

3.4. Internetes levelezés és honlap

Gondozzuk és naprakész anyagokkal, prédikációkkal látjuk el a gyülekezet internetes honlapját (http://www.budahegyvidek.hu). Új szolgáltatás az elhangzott prédikációk internetes meghallgatásának vagy letöltésének a lehetősége a készített .mp3 hangfelvétel alapján. Várjuk internetes levelező címünkön az érdeklődőket: ref.bhv@t-online.hu.

4. Szeretetvendégségek [MT 6.§ (4)]

Minden hónap második vasárnapján (a nyári időszak kivételével), a délelőtti istentisztelet után gyülekezeti közösség keretében rendezünk szeretetvendégséget..

Alkalmanként szeretetvendégségen látjuk vendégül a nálunk szolgáló iskolai énekkart, külföldi vagy vidéki vendégeket. Ugyancsak szeretetvendégséget iktatunk be a presbiteri csendesnapok programjába is. Ezek szervezését munkaközösség végzi Sánta Ibolya lelkipásztor vezetésével.

5. Nőszövetségi munka

Gyülekezetünk több tagja csatlakozott a Magyar Református Nőszövetséghez és megalakították a Nőszövetség gyülekezeti tagozatát. Részt vesznek a Nőszövetség egyházkerületi és országos munkájában is. Havi rendszerességgel bibliaórát is tartanak (lásd a I. 1.2. pontban).

6. Karácsonyi utcaszolgálat

Részt vesz ifjúsági énekkarunk az Önkormányzat szabadtéri karácsonyi műsorában.

7. Ökogyülekezeti mozgalom

Gyülekezetünk „ökogyülekezet” címet kapott energiatakarékos templomfűtési megoldása folytán. A mozgalom felhívásai nyomán támogatjuk az idetartozó kampányokat, annak tudatában, hogy azok a mi és környezetünk jövője érdekeit szolgálják.

III. Külmisszió

A gyülekezet a MT 8.§-ának megfelelően alkalomszerűen bekapcsolódik a világ evangéliumi egyházainak külmissziói munkájába olyan formában, hogy erre alkalmas és elhívást nyert tagjainak minden támogatást megad a külmissziói szolgálathoz. Felkéri a missziói társaságok hazánkba látogató munkatársait szolgálatra a gyülekezetben, vagy meghallgatja beszámolóikat valamelyik testvérgyülekezetben.

IV. Egyéb missziói ágak

1. Missziói nap [MT 10.§ (3)]

A gyülekezet május első vasárnapján missziói napot tart a missziói bizottság ülésével egybekötve, ahol az igehirdető különös figyelemmel foglalkozik a misszió, különösen a bel- és külmisszió kérdéseivel. Erre meghívjuk azokat a testvéreket is, akik önkéntes szolgálattal segítik a gyermekmisszió munkáját, a kereszteléseket, a családgondozást és az úrvacsora körüli teendőket. Az egyházi év végén tartjuk a szolgálók vacsoráját.

2. Kapcsolat külföldi református gyülekezetekkel [MT 11.§]

Gyülekezetünk megkísérli a kapcsolat megújítását korábbi partnereinkkel, nevezetesen

            a Kolozsvár-Törökvágási,

            a Nagyernyei és

            a Küsmödi Református Egyházközségekkel és

            a hollandiai, dordrechti Andreaskirchével.

3. Ökumené [MT 12.§]

Az év elején a többi keresztyén gyülekezethez hasonlóan mi is részt veszünk az egyetemes imahét szervezésében és szolgálataiban. Ez a missziói ág évek óta fennálló kapcsolatainkon alapszik a Kékgolyó utcai budahegyvidéki evangélikus, valamint az Apor Vilmos téri, a Városmajori, az Istenhegyi-úti Szent László, a Táltos-utcai és a Farkasréti plébániához tartozó római katolikus testvéreinkkel.

4. Patronálási szolgálat

A Dunamelléki Református Egyházkerület javaslata alapján egymásra találtunk a Vizsolyi Református Egyházközséggel, amelynek patronálását a gyülekezet 2015-ben látogatással és gyülekezeti tagjaik fogadásával már megkezdte. A további patronálás részletkérdéseit a presbitérium az év folyamán esetenként megtárgyalja.

V. Személyi kérdések

1. Lelkipásztori szolgálat

A lelkipásztori szolgálatokban a tárgyévben a következők vesznek részt:

Vezető lelkész és a missziói munka irányítója:

                               Dr. Szabó István püspök

Beosztott lelkész:   Ablonczy Tamás,                    szabadnapja: csütörtök

                               Sánta Ibolya,                           szabadnapja: kedd

2. Hitoktatói és gyermekistentiszteleti szolgálat a lelkipásztorok és a következő óradíjas hitoktatók szolgálatával:

Fakultatív hittanoktatás:

            Ablonczy Tamás                                 Havay Viktória

            Alberti Réka                                        Hidegh Lorántné

            Némethné Scherman Piroska              Péter Zita

Iskolai órarendbe iktatott kötelező hit- és erkölcstan oktatás:

            az Arany János                        ált. iskolában Both Adrienn

            a Fekete István (kisegítő)        ált. iskolában Havay Viktória

            a Kós Károly,

            a Kiss János altb. u.-i mindkét,

            a Németvölgyi-úti,

            a Tamási Áron általános iskolában      Szabó Réka vallástanár.

Gyermekmisszióban részt vevő önkéntes gyülekezeti munkásaink a fentieken kívül:

óvodások között:

alsósok között:

felsősök között:

alkalmi besegítők

Alberti Réka

Zsóri Mónika

Némethné

    Scherman Piroska

SzűcsBoglárka

Ónodi Szabó Veronka

Varga Zsóka

Kovács Blanka

Váci Péter

Szűcs Zsuzsanna

Szabó Réka

Ablonczy Tamás

Hidegh Lorántné

Sánta Ibolya

Szűcs Tamás

2. Gyermekek foglalkoztatása

Kézműves foglalkozások vezetője: Varga Zsóka

Gyermektáborok szervezői (Sánta Ibolya lelkipásztor vezetésével):  Ónodi Szabó Veronika

                                                                                                Kovács Blanka

                                                                                                Seres Eszter

 

13. Egyéb szolgálatok

3.1.  Egyházközségünk diakónusa Dobos Pálné, aki rendszeresen látogatja gyülekezetünk öreg és beteg tagjait otthonukban és a kórházakban.

3.2.  Egyházközségünk új mindenese („egyházfi”):Baraté Renáta, akinek szolgálatához sok erőt, áldást és örömet kíván a presbitérium.

3.3.  A keresztelésekhez készülő keresztszülőket, szülőket helyükre vezeti és tanácsolja Szűcs Tamás testvérünk.

3.4.  A vasárnap délelőtti istentiszteleti és irodai ügyeletet szervezi telefon-értesítések útján Varga Péter presbiterünk.

3.5.  A vasárnap délelőtti hangfelvétel eszközeit kezeli Békefi Sándor testvérünk.

Határozati javaslatok

  1. A Missziói Bizottság 2015 november 30-án tartott ülésén megállapította, hogy a gyülekezetben a missziói munka: a gyülekezeti és belmissziós munka, különösen az igehirdetés, a sákramentumok kiszolgáltatása, a hittanoktatás, az ifjúsági munka, a kórházi és temetési szolgálatok rendben és a Munkaterv szerint folytak. A Bizottság örömmel nyugtázta azt a támogatást, amelyet a missziói munka kapott a diakóniai munkások részéről, valamint azt, hogy az új munkaágak (pl. patronálás) sikerrel folytak a gyülekezet szolgálatában. Ugyancsak örömmel nyugtázza, hogy gyermekeink között több önkéntesünk szolgál és presbitereink között van olyan testvér, aki személyében felvállalja a kapcsolattartást a cserkészekkel; szeretettel köszönti a régi és új laikus munkatársakat (V.2-3. pont) és szolgálatukra Urunk áldását kéri.

Ugyanakkor a Missziói Bizottság azt is megállapította, hogy a 2015. évi Munkaterv egyes pontjaiban kitűzött célokat nem mindenben sikerült elérni. Ilyen cél volt az előcsarnoki üveges könyvterjesztési vitrin készítése és a „Máté János” énekkar újraindítása.

Törekedni kell arra, hogy 2016-ban ezek a célkitűzések ne csak szavak maradjanak.

  1. A MT 3. §-a szerint a fenti munkaterv teljesítésért “az egyház fokozatos testületei és megválasztott tisztségviselői kiemelten felelősek”, amit a Presbitérium teljes szívvel vállal és magáévá tesz és ennek jeleként a MT 4.§ és 10.§ (2) bek. szerint az igazolt és szükséges anyagi támogatást megadja.
  2. A presbitérium továbbra is hozzájárul ahhoz, hogy a vezető püspök-lelkipásztor a korábbi feltételekkel ellássa püspöki és zsinati elnöki teendőit. közegyházi szolgálatában, valamint teológiai tanári feladatait a KRE Hittudományi Karán. Mindezeknek a magasztos feladatoknak az ellátásához Isten gazdag áldását kívánja.
  3. A presbitérium a 2016. évi Missziói Munkatervet és az ahhoz kapcsolódó határozati javaslatokat elfogadja és azokat a Budapest-Déli Egyházmegyéhez felterjeszti, továbbá honlapján is közzéteszi.

 

 

Budapest, 2015 december 5.

 

 

 

                        Dr. Szabó István                                                         Dr. Szilágyi Sándor

                        püspök-lelkipásztor                                                     presbiter, missziói előadó

 

 

 

                                                                        Dr. Kéri Tamás

                                                                             gondnok