Evangélikusok vendégeskedtek a Naomi körben

„Nagyok és csodálatosak a Te műveid mindenható Úristen,

                   igazságosak és igazak a Te utaid…” (Jel.15.3 )

 

A mai napon tartott közös bibliaórával és szeretet-vendégséggel is tovább erősödtek kapcsolataink a kékgolyó-utcai evangélikus gyülekezet bibliakörével.

„NAOMI” bibliakörünk vezető lelkésze SÁNTA Ibolya bemutatta KECZKÓ Pál-t, vendégeink bibliakörének vezető lelkészét és szeretettel köszöntötte Őket, majd röviden ismertette együttléteink szokásos rendjét.

Diakónusunk DOBOS Judit beszámolt rendszeres beteglátogatásairól, a házi úrvacsora osztási szolgálatról azok lakásaiban és az Albert Schweitzer szeretetotthonban. Örömmel közölte, hogy minden testvérünk jól van és NAGY László továbbra is küldi nekünk a „Klinikai Traktátust”

Névnapjukon kis ajándékkal és a 34. zsoltár „Megáldjon téged az Isten..” kezdetű 3. ver- sének eléneklésével köszöntöttük a jelen lévő „ERZSÉBETEKET”, akiknek vendégeink felolvasták HAJDU Zoltán Levente: „Életimádság” c. versét, majd elénekelték a „Kelj fel, kelj fel „ kezdetű népdalt is.

KECZKÓ Pál elmondta, hogy 8 éve van gyülekezetében a feleségével együtt és 3 gyermeket nevelnek. Gyülekezeteink ifjúsági csoportjai tavaly óta kapcsolatban vannak a közös reformációi emlékünnepeken.

Az ígemagyarázat előtt elénekeltük az: „A Sionnak hegyén úristen…” kezdetű 65. zsoltárt. Bibliakörük egy éve foglalkozik a Jelenések könyve mélyreható tanulmányozásával, ezért most annak 15. fejezetében lévő számunkra szóló üzenetével foglalkozunk.

Az Írás a nagy keresztényüldözések (Néró és Dominicianus) idején keletkezett. János kitartásra és bátorításra buzdít, megerősíti a gyülekezeteket az isteni üdvösségre és akaratának véghezvitelére. Szorosan összefügg a 16. fejezettel , előkészít Isten büntetésére: a 7 pecsét, a 7 trombita, és a 7 pohár jelentésének feltörése révén, A „napba öltözött asszony”-ra, mint a gonoszság megtestesítőjére utal. A 7 angyal pedig aféle papi szolgálatot lát el az „örökkön-örökké élő Isten haragjával” töltött 7 aranypohár kezelésével. Tele van az írás Ó-szövetségi utalásokkal, pl..az Egyiptomból való szabadulásért hálát adó Mózes énekében ami a megpróbáltatások végét, a megtartó Istenhez való megérkezést jeleníti meg, a Megváltást és a Mennyei Istentiszteletet az „Üvegtenger partján”…A „jelek” azért hangzanak el, hogy a népek Hozzá térjenek, Hozzá forduljanak: a mindenható Isten akaratával nem lehet szembe menni,…. legyőzi a gonosz hatalmát, az „Örök Életet” vetíti elénk, erre emlékeztet!

Néhány hozzászóló kiemelte, hogy számunkra az Isten dicsőítése és hálaadásunk a legfontosabb életünkben, ez visz közel Istenhez és egymás szeretetéhez: ha „Isten velünk kicsoda ellenünk?

 

A záró imában a lelkészek megköszönték, hogy ezt az alkalmat is az Úrnak szentelhettük és Krisztus áldozatával elviselhetővé vált életünk, imádkoztak betegeinkért, a mostanában megkeresztelt gyermekekért emlékeztetve arra, hogy „Bizony az Úr áldása a gyermek!”, majd elmondtuk a „Miatyánkot” és elénekeltük „Az Úr csodásan működik” kezdetű éneket, egyik tagunk pedig felolvasta BERZSENYI Dániel örökbecsű „Fohászkodás” c. vesét.

Ezt követően a „szeretetvendégség” keretében szeretetteljes és jó hangulatú beszélgetésen ismerkedtünk egymással erősítve hitünket a szeretetben!

Összeállította: Lengyel Zoltán László